Létrehozva: 2021.10.25.

Márki-Zay szerint Soros egyetlen egy migránst se hozott Magyarországra

A baloldal új bábja, mintha máris felmondaná azt a leckét amit megtanítottak neki. Az első számú tétel: Soros György mentegetése.

Márki-Zay egy interjúban azt találta mondani, hogy Soros nem akart és most sem akar migránsokat behozni Magyarországra, miközben köztudomású hogy az amerikai milliárdos nagyon sok bevándorlási nyilatkozatot tett az elmúlt években és több, hazánkban is aktív bevándorláspárti szervezetet támogat az alapítványain keresztül, sok-sok millió dollárral.

Márki-Zay Péter nemrég interjút adott egy baloldali amerikai csatornának a CNN-nek is, ahol ő maga ismerte be, hogy hatalomrajutása esetén be fogja engedni a migránsokat Magyarországra.

De kezdjük az elején:

2021. augusztus 10-én Márki-Zay Péter jelenlegi baloldali miniszterelnök-jelölt interjút adott egy baloldali celebnek, a korábban az RTL Klub Való Világ című műsorában szereplő VV Zsoltnak.

Mondta ezt miközben köztudomású, hogy több Magyarországon tevékenykedő, Soros György által is támogatott szervezet ügyködik a migránsok behozatalán, például: Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület, Amnesty International Magyarország, Társaság a Szabadságjogokért (TASZ), Magyar Helsinki Bizottság. Ezeket a bevándorláspárti szervezeteket Soros a Nyílt Társadalom Alapítványokon (Open Society Foundation-OSF) keresztül finanszírozza. A 2015-ben kezdődő migrációs válság első szakaszában hozzávetőlegesen 400 ezer illegális migráns áramlott be Magyarország területére, az ide jövő migránsokat pedig aktívan segítették Soros már említett hazai szervezetei, amelyek eközben számtalan bevándorláspárti nyilatkozatot tettek.

Márki-Zay nyilvánvalóan egy forgatókönyv szerint eljárva ezután a radikális baloldali CNN csatornának adott interjút, ahol beismerte, hogy be fogja engedni a migránsokat Magyarországra, mégha ezt az állítást valamiféle érzelmes szószba is próbálta meg belecsomagolni.. Szó szerint ezt mondta: „Amiben én változtatnék, az lényegében a gyűlöletkampány felszámolása és az emberséges bánásmód a menekültekkel szemben, akárhonnan is érkezzenek hozzánk.”

Mintha a baloldali miniszterelnökségnek ez lenne az alapfeltétele, hiszen ne feledjük Karácsony Gergelynek is hasonló álláspontot kellett elfoglalnia a migránskérdésben.

Karácsony a német liberális Die Zeitnak adott interjújában jelentette ki, hogy „a menedékkérők jogainak a biztosítása erkölcsi kötelességük„ és a programjuk része is, de ezt egyetlen plakátra sem fogják ráírni, mert „ezzel nem nyerhetik meg a választást”.

Márki-Zay ezt a gondolatot tovább víve, október 23-i beszédében újra csak Soros Györgyöt kezdte védeni, megint csak letagadva az amerikai milliárdos szerepét a migránsok betelepítésében.

És persze újra csak Gyurcsány Ferenc védelmére kelt. Azt a Gyurcsányt védte meg, aki néhány éve saját kezűleg akarta lebontani a határvédő kerítést. Márki-Zay szó szerint ezt mondta:

„Hazugságkampányok fognak elkövetkezni, hogy migránsbetelepítéssel, áremeléssel és Gyurcsánnyal fognak vádolni bennünket azok, akik 12 év alatt nem tudtak semmit rábizonyítani Gyurcsány Ferencre (...) miközben Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani„.

Gyurcsány kerítést bont

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

hirtv.hu

Láncreakció – Brit elemző: teljes ukrán dandárok nem hajlandók engedelmeskedni parancsnokuknak + videó

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Házasság első látásra: Hilda az ágyába csalta Lacit, a kamerák mindent vettek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Honvédelmi miniszter: Nincs NATO a nemzeti haderők nélkül

POLITIK

Az oltásellenesség mindannyiunk biztonságát veszélyezteti

POLITIK

Az európaiak elégedetlenek Brüsszellel és békét akarnak

POLITIK

Zelenszkij beismerte, Amerika nélkül nincs esélyük