POLITIK

Márki-Zay Péter: Inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorol a nagyszámú bevándorló

Márki-Zay Péter ma már óvakodik a migráció kérdésében megnyilatkozni, azonban korábbi megjegyzéseit lajstromba vette az M1 keddi adása, amelyből kiderül: a baloldali kormányfőjelölt is támogatja a bevándorlást. A baloldal miniszterelnök-jelöltje szerint „Magyarország igenis, nemcsak, hogy képes befogadni messziről jött embereket, de jól is jár, jól is járna nagyon sokakkal”
címkék:
  • Szerző:

Egyre több részletből rajzolódik ki az a kép, hogy Márki-Zay Péter folytathatja a baloldal bevándorláspolitikáját. Több portál és újságíró is előkereste a hódmezővásárhelyi polgármester korábbi nyilatkozatait, amelyekből kiderül, hogy a migrációs ügyekben egyértelműen a baloldali irányt követné a baloldal miniszterelnök-jelöltje. Márki-Zay már az ellenzéki előválasztási kampányban is azt mondta, hogy „Soros Györgynek egy nyomorult bevándorlót sem sikerült behoznia az országba” – hangzott el az M1 csatorna kedd délutáni hírműsorában.

Az adásban lajstromba vett Márki-Zay Péter-idézetek közül elsőként a baloldali kormányfőjelölt egy 2019-ben, az önkormányzati választás előtt tett kijelentését olvasták be. Az akkor még csak Hódmezővásárhely vezetésére pályázó politikus Kálmán Olga könyvében beszélt arról, hogy szerinte a legfontosabb kérdés nem is maga a bevándorlás, hanem az integráció.

Amíg Magyarország az unió tagja, addig a kormány ezt nem tudja megakadályozni, különösen úgy nem tehet különbséget, hogy a fekete bőrű vagy a mohamedán vallású nem jöhet, a többi meg igen

– nyilatkozta Márki-Zay. A polgármestertől olyan kijelentések is elhangzanak, miszerint egy adott térség gazdasági fejlődésére „inkább pozitív, mint negatív hatást gyakorolt a nagyszámú, egy időben történő bevándorlás ”, valamint hogy

Magyarország igenis, nemcsak, hogy képes befogadni messziről jött embereket, de jól is jár, jól is járna nagyon sokakkal”.

A kommentár szerint Gyurcsány Ferencnek is volt korábban hasonló nyilatkozata: a DK elnöke a migrációs válság kezdete óta azon az állásponton van, hogy az illegális bevándorlás nem jelent veszélyt. A műsorban felidézték, hogy Gyurcsány Ferenc nyíltan ellenezte a határzár megépítését is. A 2015-ös párizsi terrortámadás után pedig a DK elnöke úgy fogalmazott, szerinte jobban kell félni a kutyapiszoktól, mint a terroristáktól. Ugyanezen az állásponton van a baloldal miniszterelnök-jelöltje is.

Márki-Zay szerint a beengedett migránsok néhány éven belül beolvadnának a társadalomba.

Kálmány Olga könyvében a bevándorláspolitika és az LMBTQ-ideológia propagálásában élenjáró liberális demokráciák egyik fellegvárát hozta fel példaként:

Egy kanadai típusú szereteten és elfogadáson alapuló társadalomra lenne szükség Magyarországon is, hogy legkésőbb egy generáció múlva sokkal befogadóbb legyen a társadalom, és a vegyes házasságból született gyerekek is lelkes hazafiakká váljanak.

Az M1 műsora felhívja a figyelmet arra, hogy a baloldal migrációval kapcsolatos terveit idén augusztusban Gyurcsány Ferenc korábbi bizalmasa, Karácsony Gergely leplezte le a német médiában. A főpolgármester a Die Zeit című lapnak azt mondta: a menedékkérők jogainak biztosítása része a baloldal közös programjának, de ezt nem írják ki a plakátokra, mert akkor elbukják a választást. Korábbi, bevándorláspárti nyilatkozatait miniszterelnök-jelöltként már Márki-Zay Péter is igyekszik letagadni. Szombati beszédében még Soros Györgyöt is védelmébe vette.

„Soros Györgyről még egyetlenegy migráns betelepítését sem tudták bebizonyítani”

– idézték az adásban Márki-Zay szavait, majd az Origo egyik minapi cikkének részletét, amelyben a portál felelevenítette:

a hódmezővásárhelyi polgármester lelkes szavakkal esküdött hűséget Gyurcsány Ferencnek és védte meg Soros Györgyöt a baloldali pártok október 23-i nagygyűlésén.

A portál emlékeztet rá, hogy a 2015-ben kezdődő migrációs válság első szakaszában legalább 400 ezer illegális bevándorló áramlott be Magyarországra, akiket aktívan segítettek Soros György hazai szervezetei. Így a Menedék, az Amnesty International, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar Helsinki Bizottság is.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A tökéletes kókusztekercs receptje
címkék:
Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?