Létrehozva: 2020.08.05.

Már több mint 1 millió 300 ezren töltötték ki a nemzeti konzultációt

A baloldali pártok ezúttal sem a magyar emberek oldalán állnak, mindent megtesznek azért, hogy az emberek ne mondhassák el a véleményüket.

Már 1 millió 367 ezer 322-en küldték vissza a nemzeti konzultációs íveket, illetve válaszoltak az online felületen – mondta el Farkas Örs, a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) szóvivője szerdán Budapesten újságíróknak.

A szóvivő emlékeztetett: a koronavírus-járvány nagyban befolyásolja a hétköznapokat, világszerte egyre nő a fertőzöttek száma, és a pandémiának várhatóan lesz második hulláma.

Kifejtette: Magyarország a járvány első szakaszában sikeresen védekezett, mert a kormány időben hozta meg a szükséges intézkedéseket, a lakosság pedig fegyelmezett volt és együttműködő. Ennek köszönhető, hogy sikerült elkerülni a tömeges fertőzést és a sok ezer halálos áldozatot. A járvány gazdasági hatásainak kivédése is sikerült, a kormány egymillió munkahelyet megvédett és a magyar munkanélküliségi adatok a legjobbak közé tartoznak Európában.

A nemzeti konzultáció a gazdasági szuverenitás megőrzéséről és a járvány elleni hatékony védekezésről szól – mondta Farkas Örs. Hozzátette: egyrészt olyan kérdésekben kérik ki az emberek véleményét, mint például a maszkviselés, a határok lezárása, a vásárlási idősáv vagy az ingyenes parkolás. Másrészt a második Soros-tervről, amely „gúzsba köti” az abban részt vevő országokat.

Kiemelte: minden magyar család hétköznapjait érintő kérdésekről van szó, ezért kéri a kormány, hogy aki eddig nem tette, mondja el véleményét a hátralévő tíz napban. Emlékeztetett. hogy a konzultációs ívek leadásának határideje augusztus 15-e. Az eddig visszaküldött nemzeti konzultációs ívek, illetve az online felületen adott válaszok száma összesen 1 millió 367 ezer 322 – ismertette a szóvivő.

Hozzátette: a baloldal ezúttal sem vesz részt az összefogásban, összegyűjti az íveket, akadályozza a védekezést, de ez – mint mondta – nem meglepő, nekik továbbra sem az emberek érdeke, hanem a bevándorlás és második Soros-terv számít, a magyar szuverenitás ellen dolgoznak.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szóvivője beszélt arról is, hogy miközben erősödik a migráció, növekszik a magyar határhoz érkező migránsok száma, a bevándorláspárti baloldal azon dolgozik, hogy a migránsok akadálytalanul érkezhessenek Magyarországra.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút