Létrehozva: 2019.08.31.

Már Georgia államban is rendkívüli állapotot hirdettek a hurrikán miatt

A Floridával szomszédos Georgia államban is rendkívüli állapotot hirdettek pénteken az Egyesült Államok felé közelgő Dorian hurrikán miatt.

Brian Kemp kormányzó az állam partvidék melletti megyéiben hirdetett rendkívüli állapotot. A kormányzó leszögezte ugyan, hogy egyelőre nehéz pontosan megmondani a pusztítónak jósolt vihar útvonalát, de közölte: megkezdődtek az előkészületek a hurrikán elleni védelemre. Ennek részeként már csütörtökön létrehoztak egy „hadműveleti központot” a vészhelyzet esetére. Megkezdték a segélyhelyek és menekültközpontok felállítását is.

Atlantában pénteken megnyitották az első segélyhelyet, ahol egyelőre a Floridából menekülőket várják. Floridában elővigyázatosságra intették az állam lakóit: eddig legalább kilenc egyetem és főiskola zárta be kapuit és kezdte meg a bentlakó diákok evakuálását.

A legfrissebb előrejelzések szerint a Dorian hurrikán nemcsak Florida keleti partvidékén pusztít majd, hanem várhatóan egész Floridát sújtja, és több napig dúl majd az állam területén. A miami Országos Hurrikán Központ pénteken azt jelezte, hogy Dorian akár olyan pusztító is lehet, mint az 1992-es Andrew hurrikán, amely ötös erősségű viharként, óránkénti 280 kilométeres széllökésekkel ért partot.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszólalt Kudlik Júlia, ezt gondolja a köztévé új MI-műsorvezetőjéről

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem hiszed el, miből él most Klapka György lánya

magyarnemzet.hu

Az Orbán-gyűlölő Lilu hatalmas öngólt lőtt, ezt nagyon benézte

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Magyar Péter mögött ott áll Bajnai Gordon és a DATADAT!

POLITIK

Hídpénzbotrány: vesztegetés miatt tett feljelentést Budai Gyula

POLITIK

Orbán Viktor nem kertel: Elegünk van! Brüsszelben változás kell

POLITIK

Még az idén növekedési pályára áll a magyar gazdaság

POLITIK

Mit lehet teljesíteni az ukránoknak tett ígéretekből?

POLITIK

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

POLITIK

Az ukrán elnök nem érti, hogy miért szeretik jobban Izraelt