Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.12.08.

Magyarország történetének legnagyobb adócsökkentését hajtjuk végre jövőre

Magyarország történetének legnagyobb adócsökkentését hajtjuk végre jövőre – írta közösségi oldalán Varga Mihály pénzügyminiszter, majd kiemelte: ennek köszönhetően 1500 milliárd forint marad a családoknál és a vállalkozásoknál.

Nem kell személyi jövedelemadót fizetniük a 25 év alatti fiataloknak jövő év január 1-től a bruttó nemzetgazdasági átlagbérig, ami most megközelítőleg 400 ezer forint

Eddig az összegig tehát adómentesek maradnak. Ez körülbelül egy 22 százalékos emelkedést jelent az ő nettó fizetésükben – monda Novák Katalin.

A 25 év alattiak szja-mentessége azt jelenti, hogy ha a fiatalok munkát vállalnak, akkor több pénzt fognak hazavinni, tehát nettó jövedelmük meg fog emelkedni – tette hozzá a miniszter, aki arra is rávilágított, hogy ma másfélszer akkora a fiatalok foglalkoztatottsága, mint tíz évvel ezt megelőzően.

A családi adóvisszatérítés pedig csaknem kétmillió szülőt érint, és összesen több mint 600 milliárd forintos támogatást jelent. 2022. február 15-éig minden dolgozó, gyermeket nevelő szülő visszakapja az idén befizetett személyi jövedelemadóját (szja).

Nemcsak a családokat, hanem a munkáltatókat is érinti a jövő évi adócsökkentés

Jövőre még kedvezőbbé válik a kisvállalati adó (kiva), mértéke 10 százalékra csökken. A kkv-k a megfelelő adózási mód kiválasztásával rengeteg pénzt spórolhatnak meg, ebben segíti most a vállalkozásokat a Pénzügyminisztérium (PM) kiva-kalkulátora – hívta fel a figyelmet Izer Norbert.

A Pénzügyminisztérium adóügyi államtitkára elmondta, hogy jelenleg 68 ezer cég kivázik. Ők jövőre az egy százalékpontos adócsökkentéssel összességében 10 milliárd forintot spórolhatnak.

„Ez az összeg várhatóan még tovább nő, mert valószínűleg többen választják majd a kivát, hiszen több tízezer olyan vállalkozás van, amely jobban járna ezzel az adózási formával” – emelte ki Izer Norbert. Hozzátette, hogy a most frissített kiva-kalkulátor éppen ezeket a cégeket segíti. Kiszámítja, ugyanis, hogy mennyi közterhet lehet megtakarítani ezzel az egyszerű adózási móddal.

Jövőre a 10 százalékos kiva kiváltja a 9 százalékos társasági adót, és a 13 százalékos szociális hozzájárulási adót, egyben adózatlanul hagyja a cégnél maradó nyereséget.

„A kisvállalati adó az Európai Unió legversenyképesebb adófajtája, amellyel nemcsak az érintett cégek járnak jól, hanem az egész ország is, hiszen beruházásra és foglalkoztatásra ösztönöz”

– szögezte le Izer Norbert.

A kiva választását a jelentős bérköltséggel rendelkező cégeknek, mint az informatikai, mérnöki, tanácsadási, oktatási, egészségügyi ágazat szereplői, illetve a nyereségüket visszaforgató, növekedni képes vállalkozásoknak érdemes megfontolni – idézte fel az államtitkár.

Az adóhivatal segít abban, hogy minden érintett február 15-ig visszakapja az idén befizetett adóját, ezért a napokban mintegy 180 ezer szülőnek küld tájékoztatást. Az érintetteknek csak annyi a teendőjük, hogy 2021. december 31-ig kitöltik a VISSZADO-nyilatkozatot – tájékoztatta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-t.

Izer Norbert kiemelte, hogy nincs még egy olyan ország, ahol a válságból kilábalóban egy egész évnyi személyi jövedelemadót visszaadnának a gyermeket nevelő családoknak, ezért érdemes minden érintettnek ezt az intézkedést kihasználni. Felidézte, hogy akinek a családipótlék-folyósítási adatokból az adóhivatal ismeri a belföldi bankszámlaszámát, a postai címét, semmi teendője nincs. Az adatok helyességét az úgynevezett VISSZADO nyilatkozat megtekintésével ők is ellenőrizhetik – jegyezte meg. Hozzátette, hogy a többi szülő is nagyon egyszerűen a pénzéhez juthat, csak ki kell tölteniük a VISSZADO-t, amelyen az adó-visszatérítés 2022. február 15-i kiutalásához szükséges adatokat kell feltüntetni.

December 7-ig több mint 380 ezer nyilatkozat érkezett, de még vannak, akiktől a családi adóvisszatérítéshez adatokat vár a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – ismertette Izer Norbert. Mint mondta, a napokban azoknak a szülőknek küld tájékoztatást az adóhivatal, akik a családi adókedvezményt év közben érvényesítik, így az adóvisszatérítésre is jogosultak, de a kiutaláshoz szükséges legfontosabb információ (jellemzően a bankszámlaszám vagy a pénz postai kézbesítéshez szükséges cím) nem áll rendelkezésre.

2022. február 15-ig minden dolgozó gyermekes szülő visszakapja az idén levont személyi jövedelemadót, a levont ekho kétharmadát, valamint a kata negyedét, ám ehhez a kiutalást teljesítő adóhivatalnak tudnia kell arról, hogy ki jogosult adóvisszatérítésre, és ennek összegét milyen belföldi bankszámlaszámra vagy postai címre kéri kiutalni – nyomatékosította az államtitkár.

A VISSZADO-nyilatkozat kitöltése csak néhány perc, de aki ezt idén elmulasztja, az csak jövőre, az szja bevallásában kérheti a családi adóvisszatérítést, vagyis nem 2022. február 15-ig kapja vissza az idei adóját, hanem a 2021-ről szóló szja-bevallás benyújtásától számított harminc napon belül, de legkorábban március 1-től. Ráadásul azok, akik az idén megspórolják a nyilatkozat kitöltésére fordított néhány percet, jövőre némi többletfeladattal fognak szembesülni, hiszen az adóhivatal által elkészített bevallási-tervezetet ki kell egészíteniük a kiutalási adatokkal – húzta alá Izer Norbert.

A nyilatkozat és részletes tájékoztató elérhető a NAV honlapján: https://www.nav.gov.hu/nav/ado/szja/szja_visszaterites

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ismert édesanyjával fotózták a Next Top Model Hungary sztárját - képek

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

life.hu

Ha egyetlen kozmetikumot használsz lefekvés előtt, ez legyen az

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Ezért fáj a fejünk a hidegfronttól, és ezek az ételek segíthetnek rajta

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Visszatérnek a mínuszok, de ez még nem minden: mutatjuk, milyen időre készülj hétvégén

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK

Komoly az esélye a benzinárstop bevezetésének

POLITIK

Mexikói filmsztár a CPAC Hungary egyik vendége

POLITIK

Orbán Viktor kemény üzenetet küldött az uniós elitnek: menniük kell!

POLITIK

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

POLITIK

Újabb súlyos orosz támadások Ukrajna ellen

POLITIK

Izrael rakétákat lőtt ki Iránra

POLITIK

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot