Létrehozva: 2020.07.09.

Különös betegsége miatt állandóan mosolyog a 3 éves kislány – fotó

A 3 éves Madeline Hnidey-nél 10 hónapos korában állapították meg az Angelman-szindrómát.

A 3 éves kislány ritka állapota miatt szó szerint képtelen abbahagyni a mosolygást. Madeline Hnidey Angelman-szindrómás. Ez egy olyan genetikai betegség, ami befolyásolja az idegrendszert és súlyos mozgáskoordinációs nehézséget okoz.

Ennek részeként állandóan nevet, könnyen izgalomba lehet hozni és nem tudja abbahagyni a mosolygást. A Texasban élő kislánynál tíz hónapos korában diagnosztizálták a betegséget.

Az édesanyja, Kira (38) a brit Metro oldalának nyilatkozott: „Mindig mosolyog, csak akkor sír, amikor fájdalmai vannak, sőt sírás közben is mosolyog. Megvan az ártatlansága, amiből általában a gyerekek kinőnek. Annyira boldog és szerethető. Fogalmam sincs, hogy mi jár a fejében, de az arckifejezése szerint mindig boldog” – mondja, majd így folytatja: „Az első dolog, amit tudni akartam, az volt, halálos-e a betegsége, de szerencsére ez a kór nem igazán befolyásolja az élettartamát, ugyanakkor hajlamosabb lehet a tüdőgyulladásra és a rohamai miatt a balesetre. 24 órás ápolásra van szüksége. Az egyik legnehezebb az alváshiány, mivel éjjel két-három órát alszik, és így gyakorlatlag nincs életünk” – folytatta történetüket Kira, aki azt is elárulta, hogy a rohamok kiszámíthatatlanok, és sajnos az utóbbi időben egyre súlyosabbak. Kezdetben csupán néhány másodpercig tartottak, de azóta akár egy percig is elhúzódhatnak.

Maddie állandó fizikoterápiára, foglalkozásterápiára és beszédterápiára jár. A folyton mosolygó kislánynak két nővére is van: Emberlynn és Avalon.

„A nővérei teljes szívükből szeretik őt, azt gondolják, hogy különleges. Maddie is feltétel nélkül szereti őket, és annyira izgatott, amikor meglátja őket. Nagyon nehéz, de ha szereted a gyermekedet, bármit megteszel érte. Remélem idővel az emberek is ugyanígy elfogadják majd őt” – mondta Maddie édesanyja.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot, késsel fenyegette, gyakran bezárta - borzalmas részletek

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

travelo.hu

Íme, a hazai 10 legolcsóbb termálfürdő, ahol elfogadható árakkal várnak

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Varga Judit újabb posztja: Rettegtem, sírtam, féltem a férjem mellett

POLITIK

Gulyás Gergely reagált Magyar Péter manipulált hangfelvételére

POLITIK

Mikor tárgyalja a NATO csapatok küldését Ukrajnába?

POLITIK

Gyurcsányné és Donáth Anna el akarják venni a tanárok pénzét

POLITIK

Franciaországban rendőrök őrzik a templomokat

POLITIK

Összeáll a dollárbaloldal

POLITIK

Varga Judit részletesen beszélt a rendőri jelentés történetéről

POLITIK

Már több mint 380 ezren látták a Varga Judit-interjút