Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.08.11.

Aggasztó képsorok láttak napvilágot: ijesztően zavartan viselkedett Joe Biden

Szinte már nem telik el úgy nap, hogy a konzervatív amerikai lapok ne kérdőjeleznék meg Joe Biden szellemi fittségét. A 78 éves demokrata kormányfő egyre gyakrabban viselkedik zavartan, dadog a felszólalásai közben, elfelejti az általa vezetett kabinet tagjainak nevét, illetve képtelen felidézni olyan nyilvánvaló számadatokat, minthogy mekkora az Egyesült Államok népessége.

Joe Biden amerikai elnök egy pár napos, Delaware-ben tett családlátogatás után kedd délután tért vissza a Fehér Házba a feleségével. Ez önmagában persze nem bír különösebb hírértékkel, de a szépkorú kormányfő annyira zavartan viselkedett, amíg elsétált a helikopterétől az elnöki rezidencia egyik hátsó bejáratáig, hogy arról az angolszász lapok jelentős része címlapon számolt be.

A helikopterről leszállva Biden annak rendje és módja szerint elindult a bejárati ajtó fele vezető járdán. Hogy az elnök véletlenül se tévedjen el, az egyik biztonsági embere elé rohant, majd egy „erre menjen, uram!” felkiáltással az ujjával a járda fele mutatott.

Biden számára lényegében minden adott volt ahhoz, hogy felismerje, melyik úton érhet leggyorsabban a Fehér Házba, ő viszont fogta magát, letért a kijelölt ösvényről, elindult egy teljesen más irányba, keresztülvágott a pázsiton, végül pedig egy virágágyáson át, egy hatalmas kerülővel jutott be az épületbe.

Az elnök bizarr mozdulatsoráról készült videó szó szerint felrobbantotta az internetet. Az eset kapcsán több jobboldali influencer és politikus is annak a véleményének adott hangot a nagy közösségi oldalakon, hogy Biden már nincs a szellemi képességeinek teljes birtokában. Josh Barnett republikánus párti szenátorjelölt például azt írta a Twitteren, hogy „Biden eltévedt a Fehér Ház kertjében, meglehetősen tanácstalannak tűnik”.

A Human Events című konzervatív hírportál egyik szerkesztője, Jack Posobiec pedig úgy fogalmazott, hogy „Bidennek szó szerint megmutatták, merre kell haladni, de még így is sikerült rossz irányba mennie”.

Joe Biden amerikai elnök rendszeresen nehezen formálja a szavakat, mondatokat, és dadogni is szokott a beszédei alkalmával. Az ilyen megnyilvánulásait egyre többen a demencia jeleinek tulajdonítják.

Egy héten belül ez már a második bizarr megnyilvánulása volt az amerikai elnöknek, aki a legutóbbi járványügyi sajtótájékoztatóján azt találta mondani, hogy az Egyesült Államokban eddig 350 millió ember kapta meg a koronavírus elleni vakcina legalább első dózisát, ami igencsak figyelemreméltó teljesítmény, hisz a Népszámlálási Hivatal (Census Bureau) áprilisi felmérése szerint ország lakosságága 332 millió fő.

A demokratákkal szimpatizáló amerikai lapok ugyan próbálnak nem tudomást venni Joe Biden rossz mentális állapotáról, de tudományos szempontok alapján egyre több szakember kongatja meg a vészharangot. Ronny Jackson, Barack Obama és Donald Trump korábbi elnöki orvosa szerint például Bidennek vissza kellene vonulnia, mivel a kognitív képességei nem teszik lehetővé számára, hogy maradéktalanul ellássa az elnöki feladatait.

„Az elnök állapota csak egyre rosszabb és szembetűnőbb lesz, és ezt nem lehet majd eltitkolni az emberek elől. Biden vagy magától lemond, vagy meg fogják győzni arról, hogy lemondjon az elnöki tisztségéről, végső esetben az alkotmányra hivatkozva fogja átvenni az ország irányítását az alelnök, Kamala Harris”

– fogalmazott a Fox Newsnak adott interjújában Ronny Jackson, aki azt is hozzátette, hogy ő a kezdetektől kételkedett Biden szellemi frissességében, de az idő előrehaladtával valóban bebizonyosodni látszanak a kételyei.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

vg.hu

A cégek kényszerértékesítéséről kérdezte Svájc elnöke Orbán Viktort Budapesten

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

mandiner.hu

„Jézusom, nem tudok beszélni” – jelentette ki az ATV-n Juhász Péter

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány