Létrehozva: 2019.04.29.

Viagrát is vehetnek az EP-képviselők az adófizetők pénzén

A V4NA megszerezte azt a belsõ dokumentumot, amely felsorolja, milyen egészségügyi kezeléseket vehetnek igénybe 85 százalékos költségtérítésen az Európai Bizottság és az Európai Parlament tagjai, dolgozói.

Hatalmas vihart kavart, amikor 2018 decemberében a The Sun brit bulvárlap, brüsszeli belső dokumentumokra hivatkozva közölte: az EP-tagok egészen extrém orvosi beavatkozások árát is megfizettethetik a Európai Parlament egészségügyi biztosításának terhére. A brit bulvárlap kiemelte, hogy

a brüsszeli képviselők 25-féle potencianövelő szer közül írathatnak fel maguknak

, ezek költségének 85 százalékát az Európai Intézmények Közös Betegbiztosítási Rendszerének keretében az Európai Parlament büdzséje állja. A The Sun a legmeghökkentőbb lehetőségként azt is említette, hogy a betegbiztosító állja „idegen tárgyak eltávolítását a végbélből”.

A V4NA hozzájutott egy dokumentumhoz, amelyből az is kiderül, hogy az EP-képviselők akár negyedmillió forintig igényelhetnek támogatást szemüveg elkészítéséhez, illetve termál-kezeléseken is részt vehetnek az EP pénzéből. A szemüvegek esetében 120 euróig (több mint 36 ezer forint) állja a rendszer a keret költségét, valamint 110-300 eurós összeg (35-96 ezer forint) igényelhető egy-egy lencse előállítására. A termál-kezeléseknél az EP egészségbiztosítása napi 64 euróig, vagyis mintegy 25 ezer forintig állja a kezelési költségek 80 százalékát, de ha az igénylő képviselő krónikus betegségben szenved, akkor kérheti a kezelési költség teljes összegének megtérítését napi 80 eurós, vagyis mintegy 25 ezer forintos határig. Csak az utazás és az étkezés költsége nem számoltatható el.

A The Sun korábbi cikke szerint az EB és az EP tagjainak egészségügyi kezelései után 2017-ben 2,9 millió eurót, vagyis mintegy 930 millió forintot fizettek ki az egészségbiztosítónak.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Kiderült, hogy mikor térhet vissza az Uber Budapestre

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

vg.hu

Itt nyitja meg új, budapesti üzletét a Penny

astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. április 20-26.: Nehézségeket jeleznek a bolygók

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy, akiknek most nagyon kerülniük kell a konfliktusokat

ripost.hu

Nem fogsz hinni a szemednek, ez történt Victoria Beckham születésnapján - Videó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni