Létrehozva: 2020.11.13.

Vérfagyasztó: meggyilkolt felesége és gyermeke holtteste mellett aludt egy hétig

Szingapúrban halálra ítélték azt a férfit, aki meggyilkolta terhes feleségét és négyéves kislányát, majd egy hétig aludt a holttestükkel.

A 45 éves Teo Ghim Henget két gyilkosság miatt ítélték el: felesége, Choong Pei Shan megöléséért, aki hat hónapos terhes volt, és lányuk, Zi Ning kivégezéséért.

A férfi előbb 39 éves feleségével végzett: a Daily Star szerint a pénzügyeik miatt veszekedtek, amikor állítólag a nő megsértette a férfit a lányuk előtt, erre Teo törölközővel kezdte fojtogatni az asszonyt, majd a puszta kézzel megölte. A férj arra is gyanakodott, hogy lánya nem is az övé, mert még 2014-ben egy másik férfival kapta rajta feleségét.

Miután megölte feleségét, úgy döntött, a gyermeket is megöli: a kislány sírt, miközben apja őt is halálra fojtotta. Úgy akarta „újraegyesíteni„ a családot, hogy öngyilkos lett volna. Ezzel többször is megpróbálkozott, de nem sikerült neki.

Ezután a két holttestet egy ágyra tette, és egy hétig aludt mellettük, végül végül felgyújtotta a tetemeket. A holttesteket csak akkor fedezték fel, amikor Teo sógora kopogtatott az ajtón, miután nővére nem jelent meg a szokásos kínai újévi ünnepségen, és nem válaszolt a telefonhívásokra és az üzenetekre sem.

Teo ügyvédjei azzal próbáltak érvelni, hogy mentális állapota miatt gyilkolt a férfi, ám sikerült bebizonyítani, hogy nagyon is tudatában volt annak, hogy mit csinál, ezért halálra ítélték.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

origo.hu

Budapesti luxusüzletrablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

vg.hu

Ő Bíró Ada, a köztévé új mesterséges intelligencia műsorvezetője

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

vg.hu

Ennek sokan örülni fognak: újabb hazai nagyvárosban nyitott éttermet a McDonald’s

origo.hu

Veszélybe került Marics Peti karrierje

mindmegette.hu

Olcsó, használt műszaki cikket keresel? A Media Markt polcain is találsz majd ilyet

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

ripost.hu

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán

KÜLFÖLD

„Azt hittem, hogy elvesztettem” – Megtörtént egy anyával a szülők legnagyobb rémálma

KÜLFÖLD

Hátborzongató felvételek: ezek voltak a pilóták utolsó szavai, mielőtt 288 emberrel a fedélzetén lezuhant a gép

KÜLFÖLD

Iskolai verekedés tört ki, kórházba került egy diák