Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2018.03.11.

Vérben úszva talált rá 14 éves lányára az édesanyja

A rendõrségnek már van gyanúsítottja, de a nyomozás érdekében még nem mondanak róla semmit.

Újabb borzasztó eset sokkolja a német közvéleményt. A 14 éves berlini Keira Grosst édesanyja találta holtan a szobájában a Plauener utcai otthonukban szerda délután 17:30 körül. A lány tehetséges gyorskorcsolyázó volt, indult a német ifjúsági bajnokságon is. A
Berliner-Kurier szerint a gyilkosa valószínűleg az első szerelme volt, akit maga hívott fel a lakásukra. Ez persze csak feltételezés.

A lányt 90 percig sikertelenül próbálták meg újraéleszteni. Az  ismeretlen elkövető úgy viselkedett, mint egy őrült, amikor fiatal áldozatát összeszurkálta. “A boncolás megerősítette a gyanút, hogy a fiatal gyilkosság áldozata lett, legalább 20 késszúrással végeztek vele”

– mondta Martin Steltner, az ügyész szóvivője.

Forrás: Facebook

A rendőrség megkezdte a nyomozást. Az üggyel 100 nyomozó foglalkozik. Átvizsgálták a környéket, minden autó alá benéztek, de egyenlőre nem találták meg a gyilkos fegyvert.

Kikérdezték a környéken lakókat, de senki nem látott semmit. Az egyikük azt mondta a nyomozóknak, hogy csengetést hallott, majd dulakodás zaját. Az elmúlt napokban a lány mobiltelefonján nyomra bukkantak, azaz már van gyanúsított, de róla egyelőre nem közöltek semmit.

A szörnyű esemény a német főváros Lichtenberg nevű negyedében történt.

Lichtenbergben 28 ezer külföldi él, közülük 20 ezren “migrációs hátterűek”. Az elmúlt években 6000 bevándorló érkezett ide és éppen Lichtenberg kerületben van a legtöbb migráns egész Berlinben.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány