Létrehozva: 2021.10.26.

„Összeomlott az életünk„ – végzetes hiba miatt halt meg az újszülött kisbaba

A szülők úgy írták le a történteket, mintha horrorfilmben lettek volna.

A kis Winter Vernon május 10-én született, és másnap meghalt a kórházban, miután súlyos fejsérüléseket szenvedett. A liverpooli szülők boldogsága szertefoszlott, s most jogi lépéseket tesznek az Ormskirk Kórház ellen, ugyanis szerintük egyértelmű, hogy az ott dolgozó orvosok hibája, hogy gyermekük meghalt.

„Összeomlott az életünk. Nemcsak a babánk pusztító veszteségével kell megküzdenünk, hanem kénytelenek vagyunk harcolni azért, hogy megtaláljuk az igazságot, és magyarázatot kapjunk a történtekre„ – kezdte a 27 éves anyuka, Marisa a Daily Postnak.

„Amint megpillantottam, egyből láttam a sérüléseket. A koponyája teljesen be volt horpadva, látszott a fogó helye a fején, és a szeme felett is sebes volt.Életem végéig előttem lesz ez a kép. Olyan volt, mintha egy horrorfilmből jött volna ki a kisbabánk” – tette hozzá a 35 éves apuka, Michael.

Az elsődleges vizsgálati eredmények alapján az orvos túl erősen szorította és húzta a baba fejét, pedig nem is akadt el a szülőcsatornában. A kórház további vizsgálatokat végez.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil