Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.02.28.

Vatikáni bíborost hallgatnak meg pedofília-ügyben

George Pell 1971-tõl szolgált papként egy százezer lakosú ausztrál városban, késõbb Melbourne, majd Sydney érseke lett. Ferenc pápa 2014 februárjában nevezte ki a Vatikán teljes pénzügyi mûködéséért felelõs gazdasági titkárság prefektusának.

Szerző F. G.

A papok által gyermekekkel szemben elkövetett szexuális visszaélések kivizsgálására felállított ausztrál bizottság a múlt század hatvanas és nyolcvanas éveiben történt eseteket vizsgálja.

Csak Ballaratban, ahol Georg Pell is szolgált, az utóbbi évtizedekben az egykori áldozatok több mint nyolcszáz feljelentést tettek.

 

A városban szolgáló egyik katolikus rend eddig 37 millió dolláros kártérítést fizetett. 47 áldozat felnőttként öngyilkosságot követett el.
 

 

Az egykori áldozatok azzal vádolják George Pellt, hogy tudott az alárendelt papok tetteiről, mégse cselekedett. A bíboros a vádakat mindeddig visszautasította. 2003-ben őt magát is pedofíliával vádolták egy korábbi ügyben.

 

Ferenc pápa 2014 decemberében vatikáni bizottságot állított fel a kiskorúak védelmében. Ennek egyik laikus tagja, a brit Peter Saunders, aki gyermekkorában szintén papok által elkövetett szexuális erőszak áldozata volt, február elején kilépett a bizottságból.

Saunders akkor elmondta, hogy többek között az is közrejátszott távozásában, hogy George Pellt a Vatikán nem kötelezte, hogy Ausztráliába utazzon a helyzet tisztázására.

Peter Saunders a BBC-nek kijelentette, hogy a Vatikán az utóbbi két év alatt "semmit nem tett annak érdekében, hogy felszámolja a kiskorúakkal szemben papok által elkövetett visszaéléseket".

Szerző F. G.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Budapesti luxusüzlet-rablás: újabb megdöbbentő fejlemények derültek ki - videó

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Mondjanak értem egy imát" - Daganatos a gyászoló Edina, aki már két gyermekét is eltemette

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette