Létrehozva: 2020.10.30.

Váratlan tragédia: súlyos betegsége miatt 38 évesen meghalt a herceg

Legyőzte a rák a herceget, aki imádott élni és megragadni minden pillanatot.

Elhúzódó súlyos betegsége miatt mindössze 38 éves korában meghalt a brunei szultán fia, a trón negyedik várományosa.

Azim herceg a szultán negyedik gyermeke, szombat reggel 10 óra körül hunyt el Bandar Seri Begawan fővárosában. Az iszlám hagyományok szerint még aznap eltemették, majd hét napos nemzeti gyászt hirdettek, ami során nem lehet ünnepeket tartani.

Halálának pontos oka még nem egyértelmű, de a jelentések szerint a rákos betegsége kerekedett rajta felül. A herceg vagyonát nettó 5 milliárd dollárra becsülték halála napján.

Előszeretettel vette magát körül hírességekkel egy-egy parti alkalmával. Közeli barátságban volt Jade Goody-val, akinek egy 30 ezer fontot (kb. 12 millió forintot) érő gyémánt gyűrűt ajándékozott.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

vg.hu

Vaskupola Magyarországon: végre megérkeztek az izraeli csúcsradarok – fotók

ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

vg.hu

A Richter bevétele 10 százalékát fordítja kutatás-fejlesztésre, meg is van az eredménye

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

„Az életünk örökre megváltozott, amikor az egészséges gyermekünk megbotlott. Rettegtem, hogy meg fog halni”

KÜLFÖLD

Fitt volt és egészséges: az esküvője előtt hunyt el a fejfájástól szenvedő fiatal

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete