Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2016.11.17.

Vagy ők, vagy mi. Sarkozy hadat üzent az iszlamistáknak

Készen áll a radikális iszlám elleni könyörtelen harcra Nicolas Sarkozy - mondta a legutóbbi elnökjelölti gyûlésen, Nizzában.

Nicolas Sarkozy újra Franciaország elnöke szeretne lenni. Ellenfelei nem tétlenkednek: ismét elővették azt a történetet amely szerint Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányát – tiltott módon – Líbiából támogatta Kadhafi ezredes.

De ő sem hagyja magát. Kijelentette, hogy a jövő évi választások után véget ér a gyenge és a hatalmat kezelni képtelen politikusok korszaka. Sarkozy “populistának” nevezte magát, és Trump elnökre hivatkozva azt mondta: “Trumphoz hasonlóan én is a saját népem érdekeit fogom szem előtt tartani.”

Harcot hirdetett a radikális iszlám ellen is:

“Franciaországban élünk, ahol az állam az első, a vallás pedig csak azt követi, és az mindenkinek a magánügye. Mi a nők egyenjogúságát tiszteletben tartjuk, és nem fogjuk megengedni a középkori magatartást.”

Sarkozy kifejtette, hogy a szélsőséges iszlám összeegyeztethetetlen a francia értékekkel.

“Mint elnök könyörtelen háborút fogok vívni a barbár iszlám szélsőségesekkel, akik gyűlölnek bennünket és mindazt, amit mi szeretünk. Vagy mi, vagy ők.”

Kijelentette: megválasztása esetén vissza fogja állítani a schengeni határokat, mert Franciaország már nincs abban a helyzetben, hogy még több migránst befogadjon.

Forrás és kép: Express.co.uk

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: a németek közölték, Oroszország hamarosan megtámadja a NATO-t

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

hirtv.hu

Olyan történetet idézett fel Orbán Viktor, amitől ledöbbent a hallgatósága + videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette