KÜLFÖLD

Üzent az ISIS: ez még csak a kezdet, több támadás jön

A londoni terrortámadást ünnepli az ISIS, a terrorszervezet tagjai azt üzenték, nem fognak leállni.
  • Szerző: Ripost

Sokkolta a világot, hogy alig két héttel a manchesteri robbantás után ismét terrortámadás érte a briteket. Szombat este egy fehér furgon hajtott a London Bridge-en sétálók közé, majd három terrorista késsel esett neki a járókelőknek és az éttermek vendégeinek. Heten azonnal életüket vesztették, 48-an megsérültek, többek állapota válságos.

Több kép és felvétel is megjelent az interneten, ahol az ISIS katonái dicsőítik a londoni támadókat és örömtáncot lejtenek, hogy meggyilkoltak legalább hét embert.

A beteges üzeneteikben azt írták, Párizsra kellene gondolnia minden nemzetnek, aki azt hiszi, biztonságban van. Örömüket fejezték ki az iránt is, hogy a félelem országává tették az Egyesült Királyságot.

Az ISIS azzal is fenyegetőzik, hogy egyre több támadás lesz, "közeleg a fekete nap, amelyet megígértünk nektek". Arra buzdítják a híveiket, hogy még több brutális tettet vigyenek végbe.

"Ma még a mi földünkön harcolunk, de holnap már a tiéteken Allah áldásával. Hamarosan te is szemtanúja leszel az utcátokon egy autós támadásnak" - írta az egyik dzsihadista.

Ezek is érdekelhetnek
És ezeket olvastad már?