Létrehozva: 2021.04.20.

Megszakad a szív: utolsó leheletével is gyermekét védte a terhes anyuka

A fiatal nő férje most elárulta, hogy elhunyt szerelme egy hős volt.

Egy hirtelen elhunyt terhes nő férje elárulta a Daily Mailnek, hogyan használta fel utolsó pillanatait meg nem született gyermekük megmentésére az asszony. A 31 éves Charlotte De Martino hirtelen lett ugyanis rosszul, amikor egyedül volt otthon. A harmadik gyermekével terhes nő agyvérzést szenvedett, ám eközben utolsó erejével tárcsázta a mentőket, hogy magát és kisbabáját megóvja.

Kórházba került, de nem élte túl

A kismamát kórházba szállították, ahol császármetszéssel világra segítették kislányát. Koraszülöttként jött így világra, és most is intenzíven ápolják. Szinte csoda, hogy a gyermek életben van, ezt pedig édesanyja gyors reakciójának köszönheti.

Az orvosok a mai napig nem értik, hogy volt ennyi lélekjelenléte az asszonynak, amivel megmentette gyermekét. A férj most szeretett feleségét gyászolja, ugyanis két hét után lekapcsolták a gépekről, miután semmilyen agyi funkciót nem mutatott a hős anyuka.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabi, a pék 12 legjobb péksüteménye húsvétra: ezekkel a receptekkel garantált a siker

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil