Létrehozva: 2021.07.14.

Űrhadsereg fejlesztésébe kezdett Németország

A különleges haderő elsődleges feladata a német érdekek védelme lesz a világűrben.

Szerző Gaál József

Annegret Kramp-Karrenbauer német honvédelmi miniszter szerdán bejelentette, hogy a hadseregen belül létrehoznak egy úgynevezett Űrparancsnokságot (Weltraumkommando), melynek a műholdak működésének felügyelete, a veszélyes űrszemét megfigyelése és más országok űrmisszióinak elemzése lesz a feladata.

A tárcavezető politikus elmondása szerint a különleges parancsnokságra azért van szükség, mert minden kétséget kizáróan a világűr lesz a jövő háborúinak egyik legfontosabb hadszíntere, illetve a műholdak annyira fontossá váltak infrastrukturális szempontból, hogy katonai erővel kell védelmezni őket – írja a Der Tagesspiegel német hírportál.

„Németország egy exportorientált, erősen iparosított, tudásra alapuló ország, ezért a jólétünk és biztonságunk nagymértékben függ a világűrtől”

– fogalmazott a Kereszténydemokrata Unió (CDU) színeiben politizáló Annegret Kramp-Karrenbauer, aki azt is hozzátette, hogy az Űrparancsnokság alapvetően védelmi feladatokat fog ellátni. A Védelmi Minisztérium tájékoztatása szerint egyre több nagyhatalom lép fel támadó jelleggel a világűrben, ezért Németországnak képesnek kell lennie megvédeni magát ezen a harctéren is.

Helyi sajtóbeszámolók alapján a Német Légierőtől és a Hírszerzéstől is elvonnak bizonyos hatásköröket, hogy azokat átadhassák az Űrparancsnokságnak. A katonai egység 80 alkalmazottal kezdi meg a működését, de az év végére ezt a számot 250-re szeretnék növelni.

Meglepő, de nem Németország az első ország, amely földön kívüli hadsereg építésére adja a fejét, Donald Trump korábbi amerikai elnök ugyanis 2019 augusztusában hivatalosan is létrehozta az Egyesült Államok Űrparancsnokságát.

Trump akkor kifejtette, hogy a parancsnokság az Egyesült Államok által létfontosságúnak nevezett érdekeit védelmezi majd a világűrben, amelyet a következő háborúk színhelyének nevezett.

Űrparancsnokság egyébként már korábban is létezett, 1985-ben hozta létre Ronald Reagan, de 2002-ben megszüntették, miután a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után átszervezték a Védelmi Minisztériumot.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem atombomba volt, még csak pukkanás sem: Magyar Péteren röhögnek az interneten - itt vannak a legjobb mémek!

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

hirtv.hu

Háború Ukrajnában és Izraelben – Egyedül Ukrajna nem ítélte el az oroszországi vérengzést

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

„Mi bajotok van?” — MC Hawer kiakadt a Házasság első látásra bombázóira

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét