Létrehozva: 2017.01.01.

Unatkoznak a migránsok, ezért gyilkolnak

Több német politikus szerint is az a baj, hogy nem segítik a migránsok integrációját, ezért bûncselekményekre vetemednek.

Aydan Özoguz, az integrációs bizottság vezetője szerint fel kell gyorsítani a Németországba érkezett migránsok integrációját – ugyanis csak így tudják garantálni az általános biztonságot. A politikusasszony szerint ha a migránsok támogatást és képzést kapnak, akkor „nem lődörögnek egész nap”, hanem a társadalom hasznos részévé válnak.

 

Özoguz azután állt elő a javaslattal, hogy hét fiatal migráns felgyújtott egy hajléktalant Berlinben.

„Ez súlyos bűn, de az ilyen borzalmakat megelőzhetjük, ha segítjük az önállósodásban a migránsokat.”

Andre Schulz, a Szövetségi Bűnügyi Hivatal elnöke szerint is a fő problémát az jelenti, hogy a migránsok unatkoznak. Ebben a helyzetben a fiatal migránsok nem látnak maguk előtt semmilyen jövőképet, ezért bűnözőkké fajulnak.

Akár Özoguz javaslatát fogadják el, akár mást, Merkeléknek lassan dönteniük kell: a berlini terrortámadás ugyanis bebizonyította, hogy a mostani migrációs politika végképp megbukott.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Dárdai kirohanása messze van a legőrültebb edzők balhéitól

origo.hu

Oroszország háborús üzenetet küldött Izraelnek és Iránnak

borsonline.hu

Újabb sztárpár talált egymásra, mindenki őket nézte a verseny alatt

hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

A Hertha már tárgyal Dárdai Pál utódjával, a berlini szurkolók kiakadtak

origo.hu

Sejtelmesen üzent Stana Alexandra

travelo.hu

Firenze leghíresebb hídja végre visszakapja eredeti pompáját

ripost.hu

Sokan lemondanak róla, Hosszú Katinka így juthat ki az olimpiára

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Négy csillagjegy, akikre bármikor számíthatsz

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről

KÜLFÖLD

Horrorisztikus baleset: három fiatal meghalt, egy az életéért küzd a kórházban

KÜLFÖLD

„Jó fiúk voltak, nagyon intelligensek” - balesetet szenvedett az 5 egyetemi jó barát, hárman nem élték túl

KÜLFÖLD

Megszülte gyermekét, majd pár nappal később elhunyt a fiatal édesanya