Létrehozva: 2019.04.25.

Ukrán nyelvellenőröket küldenek a kárpátaljai magyarokra

Az ukrán parlament elfogadta csütörtökön a sokat vitatott nyelvtörvényt, amely ellen a közelmúltban hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

Szerző RIPOST

Az ukrán hírügynökségek szerint a törvény elfogadásához legalább 226 képviselői szavazatra volt szükség, de ennél jóval többen, 278-an támogatták, köztük a Petro Porosenko leköszönő államfő mögött álló párt 106 honatyája is.
    

A törvény a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást is kilátásba helyez. A jogszabály kimondja, hogy "nyelvellenőrök" fognak ügyelni a törvény betartására.

Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke a minap úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy a törvény tervezete elfogadhatatlan, mert felszámolná a kisebbségek valamennyi eddig élvezett nyelvi jogát.

A parlament még tavaly októberben fogadta el első olvasatban az ukrán mint államnyelv működésének biztosításáról szóló törvényjavaslatot, és február végén kezdett vitázni a törvény végleges változatáról. A jogszabályhoz több mint kétezer módosító indítványt nyújtottak be.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Így irányítja a háborúpárti dollárbaloldal Magyar Pétert

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

magyarnemzet.hu

Videón a titok, amiért Lunyin kivédte Bernardo Silva 11-esét

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

vg.hu

A vártnál előbb érkezett a felezés a bitcoin piacán: ennek senki sem örülhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja