Létrehozva: 2016.04.10.

Újságíró buktatta le a vendégeit kukkoló kéjenc szállodást

Közel 30 éven keresztül leste meg vendégei legintimebb pillanatait Gerald Foos. A perverz hoteltulajdonos szellõzõnek álcázott lyukakat vájt a szobák plafonjába, hogy kielégítse beteges vágyait.

Gerald Foos, a perverz szállodás munka közben sem nem bírt ellenállni vágyainak. Szellőzőnek álcázott lyukakat vájt a vendégszobák plafonjába, és azon keresztül lesett bele más emberek életébe közel három évtizeden át.

Leginkább azt élvezte, hogy kukkolásai során teljesen valódi élethelyzeteknek és szexjeleneteknek lehetett titkos szemtanúja, ami szerinte sokkal izgalmasabb volt, mintha egész nap pornót nézne. A mániákus férfit végül egy újságíró buktatta le, akinek sikerült Foos bizalmába férkőznie. Még kukkoltak is együtt!

Kiderült, hogy Foos feljegyzéseket is készített a nála megszállt párok intim szokásairól, úgy hitte, értékes tudományos munkát folytat. Egyszer – állítása szerint – gyilkosság szemtanúja volt, ám ezt a helyi rendőrség nem erősítette meg.

A lebukott férfi, akinek két felesége is kukkolt néha, azzal védekezik, hogy senkinek nem ártott a mániájával.

Perverz szokását az őt leleplező újságíró titokban papírra vetette, története júliusban kerül a könyvesboltokba.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Jelentős műsorváltozás lesz a TV2-n

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

magyarnemzet.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget? – szakértő válaszol

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt