Létrehozva: 2016.05.24.

Újra turnén a világhírű banda: Pesten sem marad el a két koncert!

Sokáig folytak a találgatások, hogy vajon a sztárzenekar énekesét mikor engedik ki a kórházból, érinti-e a betegsége az európai koncerteket. Jó hírünk van...

Anthony Kiedist több mint egy héttel ezelőtt szállították kórházba. Ezt akkor a banda basszusgitárosa jelentette be, amihez hozzátette, hogy sajnos két koncertet le is kell mondaniuk. A kórházi felügyeletre és a kivizsgálásokra azért volt szükség, mivel a világsztárnak folyamatos hasi fájdalmai voltak. Úgy tűnik, nem volt alaptalan a riadalom, ugyanis az orvosok megállapították, hogy gyomorinfluenza miatt élt át a RHCP frontembere extrém fájdalmakat.

Kiedis elmondta egy kanadai lapnak, hogy volt már jobban is, de "jókor jött" ez a megbetegedés, mely arra figyelmezteti, hogy jobban odafigyeljen magára. 

Fájdalmas és szomorú dolog volt, hogy le kellett mondani a fellépéseket, nem szoktunk ilyesmit csinálni. Inkább játszom halálos betegen is, mint sehogy, de ebben az esetben már kezdtem összeesni.

- tette hozzá az énekes.

Vasárnap pedig ott folytatták, ahol abbahagyták, hiszen a soron következő észak-amerikai koncertjükön már ismét maximális erőbedobással játszották végig az elképesztő show-jukat. Így minden jel arra mutat, hogy a két pesti koncert is meg lesz tartva.

A második időpont kijelölésére azért volt szükség, mivel az első koncertre 50 perc alatt elkapkodták a rajongók a jegyeket. Így, szeptember 1-én és 2-án is élőben láthatjuk a világ egyik leghíresebb bandáját.

Aki pedig nem bírná ki addig, azoknak plusz egy jó hír, hogy a Red Hot Chili Peppers június 12-én Ausztriában, a nickelsdorfi Nova Rock fesztiválon zenél majd.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Varga Judit sírva mondta el, hogyan kínozta Magyar Péter

origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

metropol.hu

„Gáborékat hagyd békén! Neki is jár a boldogság” – Tóth Gabi válaszolt a provokálónak

vg.hu

Valami súlyos történik az ukrán elnöki hivatalban: Zelenszkij kirúgta az egyik legfontosabb emberét

ripost.hu

Kőgazdag Szandi: Papaszita ne pazarolja rám az idejét

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Súlyos betegségéről beszélt a gyönyörű magyar műsorvezető: „Alig állok a lábamon és mindenem fáj”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Utcán estek egymásnak az aradi diákok: mentő sietett a helyszínre

KÜLFÖLD

Hihetetlen módon jelzett az agydaganatos édesanya szervezete

KÜLFÖLD

„Kivételes ember volt” – lezuhant a népszerű balett-táncos gépe, születésnapja után hunyt el

KÜLFÖLD

A korábbi titkosszolgálatos állítja: természetfeletti dolgok történnek a Fehér Házban