Létrehozva: 2019.11.01.

Újra látogatható a thaiföldi barlang, ahol tavaly bennragadt egy gyerekfocicsapat

12 gyerek és edzőjük azért ragadt tavaly nyáron az észak-thaiföldi Tham Luang-barlangrendszerben, mert elhagyták a kiépített, turisták által látogatható részt.

A Magyar Barlangi Mentőszolgálat képviseletében Kovács Márton szakértőt annak kapcsán kérdezték az M1-en hogy újra megnyitották a látogatók előtt az észak-thaiföldi Tham Luang-barlangrendszert, ahonnan tavaly júniusban kimentették a monszun okozta hirtelen áradások miatt bent rekedt focista gyerekeket.

Megtudtuk: egy-egy thaiföldi barlang gyakran vízelvezető-rendszerként is működik, közülük soknak akár száz négyzetkilométernyi gyűjtőterülete van, ahol a monszun okozta hirtelen csapadéknövekedés könnyen vízszintemelkedéshez vezet. Tavaly a barlangban rekedt gyerekeket a járatok szisztematikus átvizsgálásával keresték a mentőalakulatok, és megtalálásuk után ugyan víz alatt, de azon az úton hozták ki őket, ahol bementek.

A thai szaktárca nemzeti parkokkal, vadvilággal és növényvédelemmel foglalkozó részlege az elmúlt több mint egy évben a lezárt barlangból eltávolították az összes mentőfelszerelést és a Tham Luang nemzeti park területén is átalakításokat végeztek.

A mentőakciónak egy múzeum is emléket állít, a barlang bejáratánál pedig bronzszobrot állítottak a 38 éves Szaman Kunannak, a thai haditengerészet volt búvárjának, aki életét vesztette a veszélyes mentési művelet során.

Mint ahogy azt a Ripost is megírta, a thaiföldi ifjúsági focicsapat 12 tagja és edzőjük 2018. június 23-án látogatott el a Bangkoktól 1000 kilométerre fekvő Tham Luang-Khun Nam Nang Non-barlangba. A hirtelen áradás miatt azonban több mint két hétre csapdába estek a barlang egy száraz pontján. Kiszabadításukra nemzetközi mentőexpedíciót szerveztek tapasztalt barlangi búvárok. A mentőalakulatoknak végül július 10-ig sikerült mindenkit a felszínre hozniuk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

magyarnemzet.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

mindmegette.hu

Tuti trükk a főtt tojás pucolásához: így biztosan nem ragad a héjhoz a fehérje

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért