Létrehozva: 2021.04.12.

Újra elszabadult az erőszak Amerikában egy fekete bűnöző halála miatt

Közel egy évvel George Floyd halálát követően újra anarchia közeli állapotok uralkodnak Minneapolisban, miután egy rendőri intézkedést megtagadó, az autójával menekülni próbáló afroamerikai férfit halálosan megsebesítettek az egyenruhások.

Vasárnap este háborús övezetté változott Minneapolis, miután a rendőri erőszak ellen tüntető tömeg üzleteket fosztott ki, autókat rongált meg, gyújtogatott és a rendfenntartókra támadt. A zavargásokat az okozta, hogy az amerikai nagyváros egyik külső kerületében a rendőrök halálosan megsebesítettek egy közúti intézkedésnek ellenálló, gyanúsan viselkedő afroamerikai férfit. Az incidens mindössze 10 mérföldnyire attól a helytől történt, ahol tavaly májusban George Floyd meghalt – írja a New York Times internetes kiadása.

A fatális kimenetelő rendőrségi intézkedésről egyelőre keveset tudni. A helyi sajtó beszámolói alapján annyi biztosnak tűnik, hogy Minneapolis Brooklyn Center nevű negyedében egy közúti szabálysértés miatt félreállították a 20 éves Daunte Wrightot. A rutinszerű ellenőrzés során kiderült, hogy az afroamerikai srác ellen elfogatóparancs van érvényben, ezért megpróbálták őrizetbe venni, ő azonban ellenállt az intézkedésnek, és egy hirtelen mozdulattal visszaszállt az autójába, majd elhajtott. A rendőrök ekkor több lövést is leadtak a járművére, a golyók közül néhány pedig pont őt találta el.

Daunte menekülőre fogta, de pár háztömbnyire az igazoltatás helyszínétől elveszítette az uralmát a járműve felett, kisodrott egy kanyarban és frontálisan összeütközött egy vétlen autóval, melynek az utasai szerencsére egy horzsolás nélkül megúszták a dolgot. A fekete fiú azonban a karambol helyszínén az életét vesztette. Azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy a rendőrök által leadott lövésekbe vagy a közúti balesetben elszenvedett sérüléseibe halt-e meg. Az áldozat jobb első ülésen utazó barátnőjét életveszélyes sérülésekkel szállított kórházba.

Az áldozat édesanyja, Katie azt mondta a sajtónak, hogy a fiát azért állították félre a rendőrök, mert a középső visszapillantó tükrén autóillatosítók lógtak, ami a helyi törvények értelmében szabálysértésnek minősül. A hatóságok ezt egyelőre nem erősítették meg, szóval még nem tudni, pontosan milyen jogcímen igazoltatták a fiatal sofőrt.

A rendőrség szerint mindkét intézkedő rendőr testkamerája rögzítette az esetet, de a felvételeket egyelőre nem áll módjukban nyilvánosságra hozni. Az ügyben vizsgálat indult.

Tim Walz minnesotai kormányzó nem sokkal a történtek után ezt írta a közösségi oldalán: „Szorosan figyelemmel kísérem a Brooklyn Centernél történ incidens helyzetét. Daunte Wright családjáért imádkozunk, miközben az államunk egy újabb fekete embert gyászol, akinek az életét a rendfenntartók vették el.„

Daunte halálának hírére több száz fős tömeg gyűlt össze a baleset helyszínének közelében a rendőri erőszak ellen tüntetni. A demonstráció békésen indult, de az erőszak hamar elszabadult. A rendbontók először az utcákra vezényelt rendőrökkel konfrontálódtak: az autóikon ugráltak és téglákkal verték be az ablakaikat.

Napnyugta után aztán teljesen elszabadult a pokol az egykor szebb napokat is látott amerikai nagyvárosban: a csőcselékké aljasodott tüntetők többek között megrohamoztak egy rendőr-kapitányságot, ahol az egyenruhások könnygázt és gumilövedéket is bevetettek. Úgy tudni, ketten szereztek könnyebb sérüléseket a tömegoszlató fegyverektől.

A rendőri egységek összevonása miatt a csőcselék fosztogatni kezdett a város azon pontjain, ahol a közbiztonságok épp senki sem tudta garantálni. Az internetre feltöltött videók alapján cipőboltokat, drogériákat és elektronikai cikkeket értékesítő üzleteket is kirámoltak a szinte csak és kizárólag afroamerikaikból álló ”szabadcsapatok„.

A helyzet végül annyira eldurvult Minnapolisban, hogy Nemzeti Gárdát is a helyszínre vezényelték. A nehézfegyverekkel megtámogatott rendfenntartók kicsivel éjfél után lépték át a város határát, és azonnal a kritikus pontok felé vették az irányt.

A helyszíni beszámolók alapján a hajnali órákra sikerült visszaállítania a rendet Minneapolis utcáin. Letartóztatásokról egyelőre nem érkeztek hivatalos információk.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

mindmegette.hu

Ha ilyen gyógyszert vettél, nehogy beszedd, azonnal vidd vissza!

hirtv.hu

Menczer Tamás válasza a bohócozó Magyar Péternek + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa