Létrehozva: 2016.09.18.

Újabb támadás: Allah nevében késelt a plázában az egyenruhás őrült!

Nyolc embert megsebesített, amikor szombat este hirtelen kaszabolni kezdett az egyik Minnesota állambeli bevásárlóközpontban.

A New York-i és a New Jersey-i robbanás mellett egy brutális késes támadás is történt Amerikában szombat este!

Az MTI értesülései szerint egy biztonsági egyenruhába öltözött férfi hirtelen kést rántott az egyik Minnesota állambeli plázában, és kaszabolni kezdte a halálra rémült vásárlókat. Allah nevét emlegetve mártotta bele a pengét áldozataiba, egyiküktől pedig megkérdezte, hogy muzulmán-e.

Összesen nyolc embert sebesített meg, sérüléseik szerencsére nem súlyosak, heten már elhagyhatták a kórházat.

A késelőt egy szolgálaton kívüli rendőrtiszt állította meg, halálos lövést adott le rá.

Az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozó két szemtanú arról számolt be, hogy a támadás helyszínén arra lettek figyelmesek, hogy emberek kezdtek feléjük rohanni. Más szemtanúk is arról számoltak be, hogy sikoltozó emberek menekültek a támadó elől. A bevásárlóközpontot és környékét lezárták a hatóságok.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

metropol.hu

„Már most jobb Dibusz Dénesnél” - Marco Rossi törheti a fejét a kapusposzton

magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

magyarnemzet.hu

Jürgen Klopp már másképp látja: Ma éjjel valami különleges történhet + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját