Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.28.

Újabb robbantás Manchesterben, sikoltozva menekültek az emberek

Felfegyverzett rendõrök és tûzszerészek lepték el Manchester Hulme negyedét, miután egy gyanús csomagról érkezett bejelentés.

A környéket rohamtempóban evakuálták, a menekülő lakók közül többen is pánikba estek, míg a hatóságok több utcát is lezártak a Linby Street környékén.

 

Nem sokkal később a közösségi oldalakat elárasztották a fegyveres rendőrök és a házak felett felszálló fekete füst képei. A manchesteri rendőrség ugyanis úgy ítélte meg, hogy a gyanús csomagot biztonságosabb ellenőrzött körülmények között még a helyszínen felrobbantani – a terroristák ugyanis gyakran időzítőt vagy más érzékelőket is raknak robbanószerkezeteikre.

 

A rendőrség szóvivője nem részletezte az esetet, így azt sem tudni, hogy a felrobbantott „csomagnak” van-e köze Salman Abedihez, az Ariana Grande koncertjének végén 22 embert meggyilkoló terroristához. A rendőrség azonban kiterjedt nyomozást folytat, mely során már tíz embert őrizetbe vettek, és több robbanószerkezetet is megsemmisítettek.

Lehet, hogy ez is egy volt Abediék „ajándékai” közül?

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kiderült, hová költözött a kispesti baloldali pénzszivattyú - videó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

Mérgezett hamburgert evett a kislány a népszerű gyorsétteremben, maradandó agykárosodása lett

mandiner.hu

A spanyolok szerint Magyarország már nem tartozik Európához

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

mindmegette.hu

Ördög Nóra erre a népszerű magyar ételre bukkant Tajvanon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Óriási bejelentést tett Tóth Gabi, özönlenek a gratulációk - Fotó

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány