Létrehozva: 2021.09.18.

Újabb felkavaró eset: Tanárok gúnyolták ki a sérült diáklányt, nyilvánosan alázták meg

A kislány betegsége miatt segítségre szorul, a tanárai kegyetlen szavakkal illették.

Szerző Ripost

Jogi lépéseket fontolgat az az angol édesanya, akinek hatéves kislányát a Facebookon, élő adásban gúnyolták ki tanárai. A Szent András egyházi iskola múlt hétvégén rendezett kirándulást az egyik osztálynak, az indulás előtti tanári megbeszélést azonban véletlenül élőben kezdte közvetíteni egyikük a közösségi oldalán.

Több mint 12 ezren nézték végig a megbotránkoztató beszélgetést, ami során a tanári kar három tagja a hatéves Willow Musgrave állapotán viccelődik. A kislány a vártnál 16 héttel korábban született, egészségügyi állapota miatt különös figyelmet igényel.

A kis Willow születésétől fogva él egy csővel a nyakában, ami a légzést segíti elő számára. A légcsőmetszésen átesett kislány nyakában lévő eszközt időnként cserélni kell, ez a feladat pedig a tanárokra hárult a videó indítása előtt nem sokkal. A kegyetlen megjegyzések épp emiatt érkeztek.

– Ez a cső nagyon nem illeszkedik... Borzalmas! – mondta egyikük, mire egy másik tanár így felelt:

Undorodom tőle, én ezt nem tudom megcsinálni.

– Ugye?! Rettenetes… – reagált a harmadik tanár.

A pedagógusok ezután azzal poénkodtak, hogy ők bizony nem azért álltak tanárnak, hogy csöveket cserélgessenek, a kislányt pedig valósággal kinevették állapota miatt.

A Facebookon közvetített élő videó linkjét a kis Willow édesanyjának is elküldte az egyik szülő, így a nő végighallgatta, amint gyermekét megalázzák tanárai.

„Willow nem tudja megvédeni magát. Nem az ő hibája, hogy ilyen betegsége van, ő így képes életben maradni. Mégis milyen tanár az ilyen? Milyen példa az, hogy így beszélnek egy sérült gyermekkel?” – nyilatkozta felháborodottan az édesanya, Becky Wardiell.

A nő hozzátette: teljesen ledöbbent a látottaktól, képtelen feldolgozni, hogy három felnőtt ember így beszélt a lányáról. Úgy tudni, az intézmény kivizsgálta az ügyet, és tanári karból azóta eltávolították a három pedagógust.

(via)

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Óriási meglepetés: nem lesz ott a foci-Eb-n a korábbi győztes

origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

metropol.hu

Harry herceg nem találkozhat Katalinnal, nagybeteg sógornőjével

hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

lakaskultura.hu

Új élet a városon kívül, egy kortárs stílusú otthonban

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért