Létrehozva: 2019.06.21.

Újabb áldozata van a 2015-ös párizsi terrortámadásnak

Egy 30 éves férfi két évvel a merényletsorozat után lett öngyilkos. Most a terrortámadás hivatalos áldozatának ismerte el a bíróság.

2015 november 13-án nagyszabású terrortámadás rázta meg a francia főváros több pontját is. A legtöbb halálos áldozat a Bataclan nevű színházban tartott koncert közönsége közül került ki. A Bataclanban szórakozott Guillaume Vallette is, aki bár túlélte a lövéseket és a robbantásokat, két évvel később öngyilkosságot követett el. Az áldozat családja a tragédia óta szerette volna elérni, hogy a férfit tekintsék a merényletsorozat hivatalos áldozatának. A szülők szerint ugyanis teljesen egyértelmű, hogy a 30 éves fiuk azért vetett véget az életének, mert nem tudta feldolgozni a Bataclanban átélt borzalmakat.

Hasonlóképpen vélekedett az a szakpszichológus is, aki a bíróság számára készített szakvéleményt Vallette esetéről. Ennek alapján a francia bíróság úgy döntött a hét elején, hogy Guillaume Vallette lett a párizsi terrortámadások 131. hivatalos áldozata. A férfi családjának ügyvédje szerint ennek az esetnek is fel kell nyitnia az emberek szemét, hogy egy-egy terrortámadás túlélőinek hosszú éveken keresztül meg kell adni minden lehetséges segítséget.

Voltak az eset kapcsán olyan kritikus hangok is, amelyek szerint a család elsősorban az anyagi kártérítés miatt akarta, hogy fiúkat hivatalos áldozatként ismerjék el. A terrortámadás során elhunytak hozzátartozói tavaly például 85 millió eurós (kb. 27,5 milliárd forint) kártérítésben részesültek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Egészen elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

hirtv.hu

Megfenyegették a HírTV stábját Monfalconéban + videó

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

hirtv.hu

Puzsér is elmondta véleményét a brüsszeli konzervatív konferencia letiltásáról + videó

origo.hu

Brutálisan összeverték Miley Cyrust

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa

KÜLFÖLD

Borzalom: ágyban evett az 5 éves kisfiú, ezért megölte a nevelőanyja

KÜLFÖLD

Elfoglalt egy szirénázó mentőt a feldühödött tömeg, elképesztő, ami ezután történt