Létrehozva: 2021.04.08.

Új vírusmutánsokat hurcolhatnak be Európába a nyaralásról hazatérő migránsok

A koronavírus-fertőzött migránsok többségét ráadásul ki sem lehet szűrni, ugyanis a Norvégiába történő belépésnél tendenciózusan megtagadják a tesztelést.

Szerző Gaál József

A norvég egészségügyi hatóságok aggodalmukat fejezték ki amiatt, hogy a szülőföldjükön nyaraló közel-keleti és észak-afrikai migránsoknak ijesztően nagy része koronavírus-fertőzötten utazik vissza Norvégiába, így minden esély megvan arra, hogy ismeretlen vírusmutációkat hurcolnak be az országba – írja a Berlingske címmű dán napilap internetes kiadása.

Hivatalos kormányzati adatok alapján a Berlingske arról számolt be, hogy az egzotikus országokból érkező repülőjáratok egynegyedének a fedélzetén utazik legalább egy koronvírus-fertőzött utas.

Ennél azonban sokkal aggasztóbb, hogy oslói repülőtér munkatársai azt állították a helyi sajtónak, hogy a Szomáliából, Pakisztánból, Irakból és Afganisztánból visszatérő migránsok döntő többsége egyszerűen visszautasítja a tesztelést belépésnél, a hatóságok pedig tehetetlenek a jelenséggel szemben.

A járvány terjedésének lassítása érdekében a norvég kormány figyelemfelhívó kampányokat indított migrációs hátterű egészségügyi szakemberekkel, például Usman Mushtaq pakisztáni születésű orvossal, aki arra ösztönzi az országban élő bevándorlókat a közösségi médián keresztül, hogy ne utazzanak haza a szülőföldjükre, tartsák be a biztonsági előírásokat és lehetőség szerint vegyék fel a felkínált védőoltást.

A Norvég Közegészségügyi Intézet adatai szerint a bevándorlóközösségek jelentősen felülreprezentáltak a járványügyi statisztikákban. A Norvégiában élő pakisztáni migránsoknak 16 százaléka, a szomáliai migránsoknak pedig 14 százalék produkált pozitív teszteredményt azok közül, akiket eddig megvizsgáltak. Ezzel szemben a Norvégiában született norvégok esetében mindösszesen 1 százalék volt ugyanez az arány. Ennek fényében egyáltalán nem meglepő, hogy a koronavírus-fertőzéssel Norvégiában kórházba került emberek 57 százaléka külföldön született.

Fontos megegyezni, hogy a többi skandináv országban is norvéghoz hasonló járványügyi tendenciák mutathatóak ki a migránsok körében: A finn Nemzeti Egészségügyi és Jóléti Intézet (THL) például decemberben kijelentette, hogy a koronavírus-fertőzött személyek egynegyede olyan bevándorló, aki még csak finnül sem beszél.

Svédországban pedig az intenzív osztályon (ICU) fekvő betegek közel fele migráns vagy migrációs háttérrel rendelkezik. Sőt, svéd sajtóértesülések szerint a 65 évnél fiatalabb elhunytak fele migráns volt az országban.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

origo.hu

Háborús hangulat van Brüsszelben

borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

mandiner.hu

Orbán Viktor hamarosan bejelentést tesz + Videó

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megtörten nyilatkoztak a szülők: patkány harapta össze kiságyában a csecsemőt Pest vármegyében

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat