Létrehozva: 2017.05.26.

Új módszert vet be az Iszlám Állam, az emberek a házaikban fulladnak meg

Az Iszlám Állam egyre nehezebb helyzetben van a Közel-Keleten. A terroristák egy új módszerrel próbálják feltartóztatni a szövetséges katonákat.

Az Iszlám Állam katonáit már egyre szűkebb helyre szorítják vissza a szövetségesek. A területvesztés miatt a terroristák már a legaljasabb dolgokat is bevetik. A %RIPOST% is beszámolt róla korábban, hogy például gyermekekre vagy állatokra szerelt bombákkal próbálnak minél véresebb merényleteket elkövetni. A terrorszervezet most olyan trükkhöz folyamodott, ami mindenkit meglepett - írja az oe24.at.

A Szíriában található Rakka városának utcáit vízzel árasztják el. A dzsihadisták ettől azt remélik, hogy a szövetséges erők nem tudnak majd a járműveikkel bemenni az alacsonyabban fekvő városrészekre. A terroristák természetesen nem figyelmeztették a lakosokat, így a Spiegel nevű német újság információi szerint, többen a saját lakásukban fulladtak meg.

Szakértők az új stratégia ellenére is azt állítják, hogy pár héten belül teljesen elveszítheti az Iszlám Állam a városrészek ellenőrzését.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tűzpiros fürdőruhában mutogatja magát a Balatonnál Nádai Anikó

origo.hu

Kizuhant a kórház harmadik emeletéről egy beteg

borsonline.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, ezekben a percekben mentenek

hirtv.hu

Bíró Ada nem létezik és mégis műsort vezet + videó

ripost.hu

Kollégái közölték: elhunyt a népszerű rádiós, 68 éves volt

hirtv.hu

A brüsszeli rendőrég engedett az Antifa tagjai őrjöngésének + videó

origo.hu

Váratlan bejelentést tett Amerika, Ukrajna nem fog örülni

travelo.hu

Egyre csak süllyed a tengerbe a világ legegyedibb repülőtere

ripost.hu

„Modellnek kéne lenned, nem focistának” – Szoboszlainak csúnyán beszóltak

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Súlyos dologgal vádolják a nézők a Házasság első látásra szereplőjét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

A Napnál 33-szor nagyobb fekete lyukat fedeztek fel a galaxisunkban

KÜLFÖLD

Gyermekükért mentek az oviba a szülők, sosem értek oda

KÜLFÖLD

Nyitvatartási időt vezettek be az iskolai WC-ben, csak a szünetben használható a klotyó

KÜLFÖLD

„Az egyik tanár akart lenni, a másik orvos” - szörnyű buszbalesetben halt meg 3 iskolás lány