Létrehozva: 2021.07.02.

Új közösségi oldal indul a szólásszabadság védelmében, Donald Trump itt térhet vissza

A januári kapitólumi ostrom után a Twitter letiltotta, a Facebook pedig két évre lefagyasztotta Donald Trump korábbi amerikai elnök fiókját, aki azóta is keresi annak a lehetőségét, hogyan szólhatna közvetlenül a 74 milliós szavazótáborához.

Ha minden a tervek szerint alakult, akkor az Egyesült Államok függetlenségi napján, azaz július 4-én elindul a GETTR névre keresztelt új közösségi médium. A jelenleg béta tesztelési fázisban lévő platform mögött republikánus párti üzletemberek és Trump-közeli tanácsadók állnak, így többen is úgy gondolják, hogy a GETTR lehet az a felület, ahol a Facebookról és Twitterről is kitiltott korábbi amerikai elnök visszatérhet a közösségi média világába – írja a Politico.

A GETTR elnevezés a „Getting Together” (összejövetel) szópáros összeolvadásából született. A platform azt hirdeti magáról, hogy a szólásszabadság védelmében, és a baloldali cenzúra ellen jött létre, és ők így kívánnak versenybe szállni a többi közösségi médiummal.

Külalakját tekintve a GETTR nagyon hasonlít a Twitterre: A bejegyzések terjedelmét 777 karakterben maximalizálták, képeket és videókat is fel lehet tölteni, valamint az úgynevezett hastegek (#) is fontos szerepet kapnak a posztok könnyebb kereshetősége érdekében. Talán az egyik legszembetűnőbb különbség a két felület között, hogy a GETTR-ön élő videobejelentkezéseken keresztül is szólhatnak majd a követőikhez a felhasználók – legalábbis az alkalmazás egyik fejlesztője erről adott hírt.

GETTR, az ötletek piactere – így hirdeti magát a legújabb közösségi médium (Forrás: GETTR)

Minden jel arra utal, hogy a GETTR elsősorban a Twitter konkurense kíván lenni a közösségi média világában. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy az újonnan induló felület felhasználóinak a regisztráció után lehetősége lesz arra, hogy átimportálják a Twitter-fiókjuk követőit a platformra, amennyiben azok GETTR-fiókot (is) létrehoznak.

Így fordulhatott elő például az, hogy a jövő év novemberében esedékes, úgynevezett félidős szenátusi választásokon indulni készülő republikánus Sean Parnell úgy rendelkezik már több, mint ötvenezer követővel a felületen, hogy ott még egyetlen bejegyzést sem tett közzé.

A felmerülő plágiumvádakra, és a lehetséges jogsértésekre a Twitter szóvivője nem kívánt reagálni. Mindazonáltal a Politico megkeresésére megjegyezte, hogy egyelőre nem merültek fel jogi aggályok a konkurens médium indulását illetően.

A GETTR alkalmazás okostelefonon megnyitva (Forrás: GETTR)

A téma szakértői szerint készpénznek vehető, hogy Donald Trump korábbi amerikai elnök regisztrálni fog a GETTR alkalmazásra, hiszen az egész médium mögött álló céget Jason Miller, Trump 2016-os kampányának szóvivője hozta létre, de a platform tanácsadói között megtalálható Tim Murtaugh is, aki éveken keresztül a 45. amerikai elnök kommunikációs alkalmazottja volt.

Fontos megjegyezni, hogy a Facebookról és a Twitterről is kitiltott Donald Trump hónapok óta keresi azokat a felületeket, melyeken keresztül közvetlenül eljuttathatja üzeneteit 74 millió szavazójának. A korábbi elnök május közepén indított is egy blogoldalt „Donald J. Trump asztaláról” (From The Desk of Donald J. Trump) néven, de azt az oldalt az alacsony olvasottság és forgalom miatt 29 nap után lekapcsolták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

ripost.hu

Mindenki csak találgat: döbbenetes dolgot fedeztek fel a Google Maps-en

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek