Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.09.28.

Túszdrámához vonultak ki a rendőrök: pici gyerekek voltak veszélyben

A férfinél bomba volt, és az egész családi házat a levegõbe akarta repíteni - a rendõrök azonban gyorsabbak voltak nála.

A rablásokkal is gyanúsított szerb fiatal azzal fenyegetőzött, hogy kézigránátot hajít a kraljevói rendőrség épületére. Mikor a rendőrök le akarták tartóztatni múlt éjjel, a férfi hazamenekült, és túszul ejtette a családi házban tartózkodó tíz személyt, köztük több gyereket.

 

A férfi a házban már azzal fenyegetőzött, hogy aktiválja a gránátot, amellyel minden túszát meg tudta volna ölni. A rendőrség telefonon keresztül próbálta erről lebeszélni, de a férfi hajthatatlan volt.

A házban egy 18 hónapos kisbaba, négy 6 és 13 év közötti gyerek, valamint a férfi 15 éves barátnője is fogoly volt, a rendőrség pedig végül úgy döntött, behatolnak az épületbe. Ennek láttán a férfi megpróbálta felrobbantani a bombáját, de az egyik rendőrnek sikerült az utolsó pillanatban lelőnie őt.

A túszok nem sérültek meg, a rendőrség vizsgálja az esetet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Széteshet Szoboszlai Dominik csapata, Klopp után egy másik kulcsember is leléphet

origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

travelo.hu

Csodájára járnak a színpompás dunántúli völgynek, ahol azáleák virágoznak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Magyar győzelemmel avatták fel a gyönyörű Alba Arénát - Galéria

ripost.hu

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány