Létrehozva: 2017.01.31.

TüntetnekTrump ellen, de az amerikaik többsége vele ért egyet

Tüntetnek az új elnök migrációs politikája miatt. De van itt egy kis ellentmondás...

Világszerte emberek ezrei vonultak utcára, hogy tüntessenek Trump muszlimok beutazását korlátozó rendelete miatt, de a nagy ellenkezésnek nagyobb a füstje, mint a lángja.

 

Közvélemény-kutatásokból ugyanis az derült ki, hogy például az amerikaiaknak több mint fele támogatja Trump új törvényét. Donald Trump még elnökjelöltként vetette fel, hogy határozott időre megtiltaná a muszlimok beutazását az országba – akkor a lakosság 59 százaléka támogatta a tervet, és a tábor még most is nagyon erős: csak 2 százalékot esett.

De a britek szintén szimpatizálnak az elképzeléssel. Egy közvélemény-kutatás szerint ugyanis a britek bő egyharmada örülne annak, ha az Egyesült Királyság hasonló korlátozást vezetne be – elsősorban az idősebb korosztály támogatná, ha a dzsihádista terrorizmushoz köthető országok lakosait megállítanák a határon.

A rendelet alapján Szíriából az elkövetkező 120 napban senki nem léphet az Amerikai Egyesült Államok területére, valamint 90 napos korlátozás vonatkozik a következő muszlim többségű országok lakosaira: Irak, Líbia, Szomália, Szudán és Jemen.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Orbán Viktor: Magyarország nem enged a békéből!

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

metropol.hu

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

mandiner.hu

Német demokrácia felsőfokon: a miniszterelnöknek magyarázkodnia kellett Orbán Viktor miatt

metropol.hu

Dárdai Pál lázban tartja Berlint, az otthonában könyörögtek neki

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

lakaskultura.hu

Modern városi milliő a 13. kerületben: skandináv stílus, retróval fűszerezve

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

A mai napig zavarba jön tőle: ezt a szerepét bánta meg a legjobban Sandra Bullock

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Drámai dolog történt a vonaton: sikoltozva kért segítséget gyermekéhez az anya

KÜLFÖLD

Los Angeles polgármestere: a gazdagok fizessék a hajléktalanok lakhatását

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját