Létrehozva: 2020.01.25.

Túl nagy munka lett volna: 24 ezer küldeményt nem vitt ki a postás

A 61 éves japán férfi egy belső ellenőrzés során vált gyanússá.

Szerző Ripost

Akár három év börtönt is kaphat az a japán postás, akiről kiderült, hogy hosszú évek óta nem vitte ki a címzettekhez a küldeményeket. Az esetről a BBC számolt be és azt írta, hogy a 61 éves férfi tavaly, egy belső ellenőrzés során vált gyanússá. A férfi a vizsgálat során elismerte tettét, és kirúgták.

A felettesei feljelentést tettek a rendőrségen, de ekkor még csak azt hitték, hogy ezer darab küldeményről van szó. Az már a rendőrségi házkutatás során derült ki, hogy a postás mintegy 24 ezer küldeményt tartott magánál. Amikor megkérdezték, miért tette, azt mondta, hogy túl nagy munka lett volna és nem akarta, hogy azt gondolják, már nem tud úgy dolgozni, mint fiatalabb kollégái.

A jokohamai postahivatal bocsánatot kért és megígérte, hogy mindenkihez eljuttatják utólag a leveleket és csomagokat.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Ukrajna véletlenül bejelentette: közük lehetett a moszkvai terrortámadáshoz

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya