Létrehozva: 2021.02.28.

Tüdőgyulladást okozó mérgező maszkokat szállított a gyógyszertáraknak a belga kormány

A kártékony védőfelszerelés tavaly nyáron került kiszállításra, tehát a nagy részét vélhetően már felhasználták.

Szerző Gaál József

A Belga Közegészségügyi Intézettől (Sciensano) kiszivárgott e-mailek azt bizonyítják, hogy a belga kormány tavaly nyáron 5-15 millió darab tüdőgyulladást okozó mérgező maszkot szállított ki a patikákba országszerte - írja a Politico internetes kiadása.

A mérgező védőfelszereléseket a luxemburgi székhellyel rendelkező Avrox nevű vállalat gyártatta le ázsiai üzemekben. A napvilágot látott elektronikus levelek szerint a maszkok ezüst- és titán-dioxid nanorészecskéket tartalmaznak, melyeknek a belélegzése súlyosan károsíthatja a légutakat és a tüdőt.

Az ezüst- és titán-dioxidot a textíliák kifehérítéséhez szokták használni ipari körülmények között. Ezek a kemikáliák nem összekeverendőek az ezüsttel, amit antibakteriális tulajdonsága miatt alkalmaznak.

„Előbb vagy utóbb bekerülnek az emberi szervezetbe ezek a nanorészecskék, különösen, ha a maszkot rendszeresen mossák és viselik. Így könnyen a tüdőbe és a véráramba is bejuthatnak”

- fogalmazott Alfred Bernard belga toxikológus, aki szerint tüdőgyulladást is okozhatnak a mérgező maszkok.

A botrány kirobbanása után a Belga Közegészségügyi Intézet egy közleményben reagált a vádakra. Az állami szerv szerint jelenleg semmilyen bizonyíték sincs arra vonatkozóan, hogy a Avrox által gyártott maszkok valóban mérgezőek lennének. Mindazonáltal átfogó vizsgálatot rendeltek el, és mindenkit arra kértek, hogy ne viseljék szóban forgó védőfelszerelést.

Az esettel kapcsolatban egyébként a belga csalás elleni hivatal is vizsgálatot indított. A hatóságok szerint bizonyos állami szereplők pontosan tudták, hogy selejtes maszkot vásárolnak az Avroxtól 40 millió euróért (14,5 milliárd forint).

Belgiumban a koronavírus-járvány és a vírusmutációk terjedésének visszaszorítása céljából megtiltottak minden olyan utazást, amely nem elengedhetetlen célból történik.

Az intézkedések értelmében január 27-től a Belgiumba beutazókat és az országból kiutazókat csak érvényes indokkal – például családi kötelezettségek vagy tanulmányok céljából – engedik át az országhatáron. A szabályok a belgiumi lakosokra is vonatkoznak, akiknek az országba lépésük után hétnapos karanténkötelezettséget kell vállalniuk, és két negatív tesztet kell felmutatniuk. Az alapvető feladatokat ellátó munkaerőre és a közlekedésben dolgozókra ezek a rendelkezések nem vonatkoznak.

A belga kormány ugyanakkor engedményeket tett a fodrászok, kozmetikusok és más szolgáltatásokban dolgozók részére, akik február 13-ától újra fogadhatnak vendégeket, annak a függvényében, hogy alakul a járványhelyzet az elkövetkező hetekben.

A 11,5 millió lakost számláló országot erősen sújtotta a járvány, a vírus helyi megjelenése óta, több mint húszezren haltak bele a Covid-19 betegségbe. Az elmúlt héten hat százalékkal csökkent az új esetek száma, napi átlagban 1963 embernek lett pozitív a vírustesztje. Ugyancsak csökkent a halottak és a kórházi felvételek száma, 9 illetve 8 százalékkal.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy fájdalmai voltak, megműtötték Balázs Klárit

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

magyarnemzet.hu

Főügyész Magyar Péter felvételéről: így nem törölhető a tartalom

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

ripost.hu

3 előre elkészíthető, isteni saláta a húsvéti asztalra

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil