Létrehozva: 2021.01.24.

Trumpot letiltották, de a gyerekpornó szabadon terjedhet a Twitteren

A népszerű mikroblog-szolgáltatás cenzorai laza csuklóval elhallgattatnak szabadon választott politikusokat, de a köztörvényes bűncselekmények elkövetőivel szemben már nem ilyen szigorúak.

Szerző Gaál József

Egy észak-kaliforniai bíróságon szövetségi perkeresetet nyújtott be egy édesanya a Twitter ellen, amiért a mikroblog-szolgáltatás a többszöri kérése után sem távolította el a fiatalkorú fiáról készült és zsarolással megszerzett pornográf fényképeket, videókat. A közösségi médium cenzorai azzal indokolták a döntésüket, hogy az említett tartalmak jó elérést generáltak, és semmilyen formában sem sértették meg a cég szabályelveit – írja a New York Post internetes kiadása.

A fiatalkorú áldozatot – aki jelenleg Floridában él és 17 éves – csak John Doe álnéven említik a személyiségi jogai miatt. A fiú mindösszesen 13 éves volt, amikor szexkereskedők, akik egy dekoratív lánynak adták ki magukat, felvették vele a kapcsolatot és elcsavarták a fejét a Snapchat nevű multimédiás üzenetküldő alkalmazáson keresztül.

Heteken át tartó bájcsevej után a felek aktfotókat cseréltek egymással, majd a beszélgetés azonnal átváltott zsarolásba. A fiatal fiútól további szexuális tartalmakat kértek, és azzal fenyegették meg, hogy az eddigi képeit elküldik „a szüleinek, az edzőjének és a lelkészének”, ha nem engedelmeskedik.

A kényszer hatására Doe olyan felvételeket küldött magáról, amin önkielégítést végez. A zsarolóinak azonban nem volt elég ennyi, és arra kényszerítették az áldozatot, hogy egy másik gyereket is vegyen be a videóiba és maszturbáljanak együtt. Végül ez a felvétel is elkészült, majd Doe letiltotta szexkereskedőket, így a zaklatása abbamaradt.

Pár évvel később, valamikor 2019 második felében a zsarolók minden előjel nélkül feltöltötték a videókat a Twittere. Ráadásul szándékosan olyan fiókokon keresztül hozták nyilvánosságra azokat, hogy könnyen eljussanak a fiú osztálytársaihoz. Az iskolában természetesen hamar híre ment a dolognak, Doet pedig annyi zaklatás érte, hogy ki kellett venni az intézményből. A családja még Kaliforniából is elköltözött a védelme érdekében.

A videók megjelenése után, 2019. december 25-én Doe édesanyja jelentette az esetet a Twitternél, amit további két jelentés követett. A közösségi médiaóriás először január 28-án méltóztatott válaszolni neki. A levelükben azt írták, hogy nem veszik le a szóban forgó anyagokat, mert azok népszerűek, és több mint 167 000 megtekintést és 2223 megosztást kaptak, illetve a cég szabályelveit sem sértik.

„Köszönjük, hogy felkeresett minket. Felülvizsgáltuk a tartalmat, és nem találtuk semmit, ami megsértette volna az irányelveinket, ezért jelenleg semmilyen intézkedést nem fogunk tenni. Ha úgy gondolja, hogy sérültek a szerzői jogai, akkor kérjük jelentse újra a videót. Ha a tartalmat egy harmadik fél webhelyén tárolják, akkor a bejelentéshez kapcsolatba kell lépnie az adott webhely ügyfélszolgálatával. Az Ön biztonsága számunkra a legfontosabb, és ha úgy gondolja, hogy veszélyben van, javasoljuk, hogy vegye fel a kapcsolatot a helyi hatóságokkal„ - indokolta döntését a Twitter.

A valószínűleg automatikusan generált, vérlázító válaszlevél után két nappal, január 30-án Doe édesanyja felvette a kapcsolatot belbiztonsági minisztériummal (Secretary of Homeland Security), ahol azonnal kiemelten kezdek foglalkozni az esettel, és már aznap felszólították a Twittert a szóban forgó tartalmak eltávolítására. Ez perceken belül meg is történ.

A napokban benyújtott perkeresetben Doe édesanyja azzal vádolja a mikroblog-szolgáltatást, hogy azért nem távolították el a kiskorú fiáról készült pornográf tartalmakat, mert azok rengetegen nézték meg, tehát profitot termeltek a vállalatnak.

A New York Postban megszellőztet per egyébként széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki Amerikában. Sokak szerint a Twitter kettős mércét alkalmaz, és amíg Donald Trump korábbi amerikai elnök fiókját laza csuklóval felfüggesztették, addig az ilyen és ehhez hasonló köztörvényen bűncselekményekkel egyáltalán nem foglalkoznak.

Marco Rubio republikánus párti szenátor úgy fogalmazott az esettel kapcsolatban a közösségi oldalán, hogy ennek a pernek a végén remélhetőleg tisztább képet kapunk majd a Twitter cenzúrázási gyakorlatáról, és megtudjuk, hogyan biztosítanak védelmet az ilyen bűncselekmények áldozatainak.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

Elítélték a mozdonyvezetőt, aki kisiklatta a vonatot Tatabányánál

ripost.hu

Pumped Gabo mindenről kitálalt Aurelióval kapcsolatban

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Csengeri óriásbörtön: zajlik a toborzás, kiderült, mennyiért keresnek dolgozókat

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

hirtv.hu

Támogatják az uniós vezetők a katonai segítséget Ukrajnának, de figyelembe veszik a tagállami érdekeket + videó

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat