Létrehozva: 2019.10.30.

Trump tartja a szavát, már 120 kilométeren épült fal a mexikói határon

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2020 végére a teljes amerikai-mexikói határon áthatolhatatlan fal áll majd.

Szerző Gaál József

Az Amerikai Határvédelmi Járőrszolgálat (USBP) jelentése szerint a mexikói-amerikai határon 120 kilométer hosszan már teljesen felépült, és további 250 kilométeren áll építés alatt Donald J. Trump amerikai elnök által megálmodott határfal – írja a Breitbart.

A hivatalos közlemény szerint a texasi El Paso és a kaliforniai San Diego környékén adták át az új 120 kilométeres védelmi rendszert, ami egy 9 méter magas falból, térfigyelő és hőkamerákból ezreiből, szöges drótból és a határőröknek készült úthálózatból áll.

A Kaliforniai Központi Határvédelmi Hivatal egyik főmunkatársa, Joshua C. Devack elmondása szerint „virágzik a kereskedelem, és a helyi vállalkozások is jobban teljesítenek, amióta felépült a térségben az új határfal. Az eddig veszélyesnek minősített határszakaszok már biztonságosnak mondhatóak. Mindemellett a bűnelkövetések száma is jelentősen csökkent, aminek hatására a határhoz közeli települések sokkal biztonságosabb lettek minden ott élő és munkavállaló számára.”

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor 2020 végére 725 kilométer hosszan épülhet fel új határvédelmi rendszer az amerikai mexikói határ azon részeire, ahol korábban semmilyen fizikai akadály nem állt az illegális migránsok előtt. Ezzel Donald Trump teljesíteni a legtöbbet támadott 2016-os elnökválasztási ígéretét, hogy falat húz az mexikói határ teljes egészére.

Szerző Gaál József

Ez is érdekelhet

origo.hu

A Liverpool bukott focistájának gyönyörű barátnője sokkoló kijelentést tett

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

life.hu

Tojásfestés akkor és most– hagyományos és modern technikák

hirtv.hu

Varga Judit interjúja után feljelentést tettek

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?