Létrehozva: 2018.03.25.

Tragédia történt a nyaraláson: holtan találtak a családra Mexikóban

A barátaik kezdtek aggódni értük. Végül a bérelt lakásban találtak a családra.

Az amerikai Sharp család Mexikóban nyaralt, a tengerparti Tulumban foglaltak szállást.

A 38 éves Amy anyja, Beth Fry elmondta, a családnak március 21-én kellett volna hazatérnie, mert a sportmániás családnak jegye volt egy csütörtöki kosárlabdameccsre. Mivel nem jelentek meg a mérkőzésen, és nem is adtak hírt magukról, barátaik jelentették az eltűnésüket, valamint Facebookon is keresni kezdték őket.

A rendőrség felvette a kapcsolatot az Egyesült Államok mexikói nagykövetségével, akik értesítették a helyi hatóságokat. Március 23-án a család mind a négy tagját holtan találták az általuk bérelt lakásban. Kevin Sharp 41 évesen vesztette életét, felesége, Amy 38, fiuk, Sterling 12, Adrianna lányuk pedig hétéves volt.

Az elsődleges vizsgálatok szerint gázmérgezés okozta a halálukat. A hatóságok kizárták az idegenkezűséget, a halál oka a boncolások után derül ki.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Özönlenek a gratulációk Vastag Csabának és feleségének

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve

KÜLFÖLD

Döbbenet: Egy nő majdnem belehalt abba, hogy pénzt talált az utcán