Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.12.26.

Tragédia lett a karácsonyi túrából: holttesteket találtak a hegyen

A Tátra szlovákiai szakaszán több hegymászó is bajba került, volt, akit már nem lehetett megmenteni.

Két fiatal nő életét vesztette a Tátrában, egy embert keresnek, többen pedig megsérültek a hegyekben karácsonykor.

Egy cseh turista a Kis-Tarpataki-völgynél lévő Kis-kaptatónál halt meg, miután megcsúszott a jeges terepen, majd több száz métert zuhant. A 25 éves nőnek már csak a holttestét találták meg.

A Nagy-kaptatónál is megsérült valaki, egy 35 éves szlovák férfi csúszott meg, de ő túlélte a nagy zuhanást. Fájdalmai miatt viszont a mentőknek őt is el kellett látniuk.

Az 1900 méter magasan lévő Nagyszalóki-csúcsnál két cseh turistát kellett menteni, akik szintén a jeges terepen csúszhattak meg, és zuhantak le. A hegyi mentők azonnal útnak indultak, hogy megkeressék őket, egyiküket sikerült hamar megtalálni. A 24 éves férfi súlyos fejsérüléseket szenvedett, eszméletlenül, kritikus állapotban találtak rá. A másik lezuhant turista egy 23 éves nő volt, neki már nem tudtak segíteni, meghalt.

Egy súlyosan megsérült síelő nőt is menteni kell a hegyekből. Õ a lomnici nyeregről zuhant le, súlyosan megsérült az arca és a végtagjai. Mentőhelikopterrel vitték a poprádi kórházba - írja a Paraméter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Migránsok okozták balesetet a Liszt Ferenc repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt - fotó

origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

travelo.hu

Félmilliós madár pihent meg a Hortobágyon

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány