Létrehozva: 2021.07.29.

Tömeggyilkos iráni bevándorló ellen emeltek vádat Svédországban

Jogi szakértők szerint minden idők legnagyobb nemzetközi háborús bűncselekménnyel kapcsolatos pere vette kezdetét a skandináv országban.

Háborús bűncselekmények miatt vádat emelt a stockholmi főügyészség egy 60 éves iráni bevándorló ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy több mint száz politikai foglyot végzett ki az 1980 és 1989 között zajlott Irak–iráni háború utolsó hónapjaiban, azaz több mint 30 évvel ezelőtt - írja a Deutsche Welle német közszolgálati hírportál.

A meg nem nevezett perzsa férfit még 2019 második felében vették őrizetbe, miután egy Iránból érkező utasszállító fedélzetén leszállt a stockholmi Arlanda repülőtéren. A gyanúsított első bírósági tárgyalását augusztus elejére tűzte ki a vádhatóság.

Az Irak-iráni háború utolsó hónapjaiban az iráni vezetés elrendelte a politikai fogvatartottak tömeges megsemmisítését, mivel az ország korábbi vallási elöljárója, Khomeini ajatollah attól félt, hogy a konfliktus után a nemzetközi közösség nyomására szabadon kell majd engedniük a koholt vádak alapján bebörtönzötteket, akik aztán belülről bomlasztják szét a radikális iszlám köztársaságot.

A svéd ügyészség által bemutatott váddokumentum szerint 1988. július és augusztus között szinte mindenhol voltak brutális és tömeges kivégzések Iránban, többek között a Teherán tőszomszédságában található karadzsi börtönben is, ahol a most vád alá helyezett férfi ügyészhelyetteseként dolgozott, és több száz fogvatartottat ölt meg ebben az időben. Úgy tudni, hogy az áldozatok a Mudzsáhid Népe nevű párt vezetői és tisztségviselői voltak, akik a háború alatt a Szaddam Husszein vezette Irak mellé álltak.

Ruhollah Moszavi Khomeini, Irán korábbi legfőbb vallási vezetője, aki az Irak-iráni háború végén elrendelte a politikai fogjog megsemmisítését.

Történelmi jelentőségűnek nevezte a hamarosan kezdődő pert Iraj Mesdaghi, az ügy egyik felperese, akit szintén a politikai nézetei miatt börtönöztek be Iránban a háború során. A bevándorló szerint ez egy hihetetlenül fontos esemény minden ember számára, akinek a rokonai és barátai az iráni rezsim áldozataivá váltak, ugyanis ezeknek a bűncselekményeknek az elkövetőit még soha senkinek sem sikerült felelősségre vonnia. Ezért nagyon hálás azért, hogy ez végre megtörténik.

„A nemzetközi jog megsértését olyan súlyosnak ítéltük ebben az ügyben, hogy függetlenül attól, hogy ezt a bűncselekményt nem Svédországban követték el, az igazságszolgáltatási rendszerünk el fog járni. Svédország egyetemes joghatósággal rendelkezik, tehát lehetőségünk van arra, sőt kötelességünknek is érezzünk, hogy ilyen bűncselekmények élkövetőit üldözzünk„

- fogalmazott Kristina Lindhoff Carleson ügyész, aki az iráni gyanúsított 2019-es elfogása óta foglalkozik az esettel.

Helyi lapoknak nyilatkozva egyébként több jogi szakértő is elmondta, hogy minden idők legnagyobb nemzetközi háborús bűncselekménnyel kapcsolatos pere vette kezdetét Svédországban, és évekbe is beletelhet mire jogerős ítélet születik az ügyben.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

hirtv.hu

Újabb megdöbbentő poszttal jelentkezett Varga Judit Magyar Péterről

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

travelo.hu

Videó: Farkast bukkant fel egy hazai városi erdőben

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil