Létrehozva: 2021.10.20.

Tombol a járvány Oroszországban, teljes körű munkaszünetet rendelt el Putyin

Az orosz elnök szerint létfontosságú, hogy az országban „megszakítsák a vírus terjedésének láncolatát.”

Vlagyimir Putyin orosz elnök zöld utat adott annak a kormányzati javaslatnak, melynek értelmében Oroszország egész területén munkaszünetet vezetnek be október 30. és november 7. között a koronavírus-fertőzés okozta halálesetek számának hirtelen megugrása miatt – írja a Russia Today angol nyelvű orosz hírportál.

Az országos munkaszünet ötletével Tatyjana Golikova, az egészségügyért és demográfiáért felelős miniszterelnök-helyettes állt elő még kedden. A tárcavezető politikus azt javasolta a járvány elleni küzdelem koordinációs tanácsának ülésén, hogy a munkaszünet után újranyitó közösségi terekbe csak és kizárólag az oltottságot, vagy a fertőzésből történt felgyógyulást igazoló egészségügyi kártyával, továbbá negatív PCR-teszttel vagy az oltás alóli felmentés igazolásával lehessen belépni. Továbbá azt tanácsolta a be nem oltott, nem dolgozó nyugdíjasoknak, hogy vonuljanak önkéntes karanténba.

Idén korábban május 1. és 10. között rendeltek el a mostanihoz hasonló kényszerszabadságot Oroszországban.

Anna Popova orosz tisztifőorvos és a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) vezetője azt mondta, hogy a koronavírusos esetek száma az ország 85 régiója közül 79-ben növekszik. Mihail Murasko egészségügyi miniszter hangsúlyozta a kórházak tehermentesítésének szükségességét, és közölte, hogy jelenleg 255 ezer fertőzött beteg szorul kórházi ellátásra.

Tegnap Oroszországban egyébként közel 34 ezer új koronavírus-fertőzöttet és 1015 halálos áldozatot regisztráltak a helyi egészségügyi hatóságok. A járvány miatt elhunytak száma ezzel 225 ezerre emelkedett, ami messze a legmagasabb szám Európában.

Ez is érdekelhet

origo.hu

"Eredeti cicije van?" – kikérdezte barátja a Házasság első látásra szereplőjét

origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Áprilisi pénzeső! Erre a 3 csillagjegyre rámosolyog a szerencse

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megtaláltuk a lezuhant UFO-roncsot" - súlyos vallomást tett egy katona

KÜLFÖLD

Megváltozott egy nő kézírása: teljesen összetört, amikor rájött, hogy miért

KÜLFÖLD

Börtönőrök miatt csukták le a Playboy-modellt

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány