Létrehozva: 2020.08.07.

Több száz birka teteme hevert Brüsszel utcáin az iszlám ünnep után

Pár napja ért véget az iszlám vallás egyik legfontosabb eseménye, az áldozati ünnep. Európa számos országában írtak arról, hogy a muszlim bevándorlók elloptak és illegálisan mészároltak le állatokat.

Egy Franciaországban élő muszlim férfi a Snapchat nevű közösségi applikáción posztolt egy videót, amiben az látható, hogy a saját fürdőszobájában levág egy birkát. A felvételt rövid idő alatt több mint ezerszer osztották meg, így került egy jobboldali francia politikus figyelmébe is, aki meglehetősen nagy port kavaró vitát indított az ügyben. A Phillippe Vardon által kegyetlennek nevezett videó több kis részletet tartalmaz.

Az elsőben az látható amint a birkát beteszi a férfi az autójába, a másodikban az állat a lakásban sétál, a harmadikban pedig már fürdőkádban fekszik, és szépen lassan eláll a légzése a nagymértékű vérveszteségtől.

Képünk illusztráció (Fotó: David Silverman / Getty Images)

A francia politikus egyébként a nizzai rendőrségnél feljelentést is tett, mivel az állatok otthoni levágása szigorúan tilos Franciaországban. A hatóságoknak egyébként nem volt nehéz azonosítani a férfit, mivel kétszer is megmutatta az arcát a videók során. Belgiumban is tiltva vannak az otthoni mészárszékek, ennek ellenére a belga hatóságok jelentése szerint az áldozati ünnepet követően mintegy 460 juhtetemet találtak csak Brüsszelben. Ezek általában műanyag zacskókba csomagolva hevertek a főváros különböző pontjain.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország váratlan katonai lépése

origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Brutális baleset Baltimore-ban: több kilométeres híd omlott össze – videó

origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

travelo.hu

Ezeket a magyarországi kegyhelyeket látnod kell

ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Tíz százalék esélyt adtak Petinek a túlélésre” - köhögött, majd mindkét lábát amputálni kellett

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya