Létrehozva: 2016.06.13.

Több merénylő is részt vehetett a véres orlandói mészárlásban?

Az eddigi információk alapján a 29 éves Omar Mateen áll az 50 halálos áldozatot követelõ merénylet hátterében. Ám egyre többen állítják azt, hogy egyedül képtelen lett volna kivitelezni a szörnyû mészárlást!

A floridai rendőrség vasárnap este azonosította a helyi melegbárban történt véres leszámolás elkövetőjét. Kiderült, a vérengzést az afgán származású Omar Mateen tervelte ki és hajtotta végre, aki korábban egy Magyarországon is működő biztonsági cég alkalmazottja volt. Szörnyű tettét apja szerint homofóbiája motiválhatta.

A Twitteren közben egyre több olyan elmélet lát napvilágot, amelyek szerint a 29 éves férfi nem egyedül követte el az 50 halálos áldozatot követelő merényletet.

Ezek persze csak feltételezések, ám ha így volt, akkor Mateen tettestársai jelenleg is szabadlábon vannak.

Lássuk az árulkodó jeleket, amik arra utalnak, hogy az afgán férfi rémtettében többen is közreműködtek!

Az eddigi hírek szerint Mateen összesen 103 embert talált el, és ezzel a párizsi után a leg­több ál­do­za­tot kö­ve­telő isz­lam­ista ter­ror­cse­lek­ményt követte el. Egymaga.

Ehhez elképesztő mennyiségű töltényre lett volna szüksége. Egy frissen megjelent tanulmány sorra vette, milyen fegyverekkel lépett be a férfi a Pulse nevű zsúfolt melegbárba és arra a következtetésre jutott, hogy összesen 345 tölténye volt.

Ez első hallásra soknak tűnhet, ám azóta kiszivárgott egy videó is, amelyen Mateen néhány másodperc alatt legalább 30 lövést ad le, vagyis töltényeinek 10 százalékát kevesebb mint egy perc alatt elhasználta. Ez is azt bizonyíthatja, hogy nem egyedül követte el a merényletet, hiszen a vérengzés legalább három órán át tartott.

Egyes kommentelők arra is felhívták a figyelmet, hogy az emberek fejvesztve menekültek, miután az első lövések után kitört a pánik. Egy mozgó célpontot eltalálni viszont sokkal nehezebb, így Mateennek valószínűleg több lövést is le kellett adnia.

Persze ezek csak feltételezések, ám nem kizárt, hogy a dzsihadista nézeteket valló merénylőnek valóban voltak segítői.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Most jött a hír: Putyinnak lett igaza

origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Senkinek sem kell Zámbó Jimmy egykori nyaralója, drasztikus lépésre szánta rá magát a család

vg.hu

Dől a pénz a leggazdagabb magyarhoz, rengetegen akarnak vele üzletelni

origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek bőséget hoz a Bika hava

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

ripost.hu

Idő előtt kiderült a Házasság első látásra egyik párjának döntése

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat

KÜLFÖLD

Nem bírtak magukkal: nyilvánosan elégítette ki szerelmét a nő