Létrehozva: 2018.11.09.

Titkos mobilról reklámozta az Iszlám Államot!

Még a lebukása után is azt mondta, hogy nem támogatja az ISIS ideológiáját...Valamint, ha majd kiszabadul, dolgozni akar és be szeretne illeszkedni a társadalomba...

A Ripost elsőként írta meg, hogy a lemondott francia belügyminiszter szerint 5-6 éven belül kezelhetetlen állapotba juthat Franciaország. Ennek csak egy lépcsője az, hogy Nicole Belloubet igazságügy-miniszter szerint a jövő év végéig körülbelül 450 radikális iszlám szélsőséges szabadul ki a börtönökből és közülük
50-en kimondottan terrorral való fenyegetést jelentenek az ország számára.

Hogy egyes rabok mennyire elszántak, arról most érkezett egy sokatmondó hír.

A tarasconi börtönben lebukott egy bizonyos Amir nevű elítélt, mégpedig azzal, hogy a mobiljáról az Iszlám Állam által készített videókat terjesztett a világhálón.

A mobilt és a SIM kártyát Amir húga csempészte be neki, aki egy ideig ezt tagadta, de később kiderült, hogy hazudott. Amir már 2012 óta börtönben van erőszak, lopás, kábítószerrel való kereskedés és nemi erőszak miatt és a Facebookon saját fiókja is volt Amiro Amiro néven.

Eleinte ő is tagadta, hogy ISIS videókat helyezett volna el, mondván, hogy csak segített más foglyoknak telefonálni és csak arra használta, hogy képeket küldjön a családjának... Valamint, hogy nem osztja és nem támogatja az Iszlám Állam ideológiáját... Meg még azt is, hogy ha majd kiszabadul dolgozni szeretne és be akar illeszkedni a társadalomba...

A Breibart szerint azonban akár ugyanaz is történhetett volna, mint két másik elítélttel, akik a börtönből, mobilon keresztül tartották a kapcsolatot az Iszlám Állam egyik emberével és már kiszabadulásuk előtt, a börtönből terveztek meg egy merényletet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

metropol.hu

„Szoboszlai két gólja nem számított" - a szakértő elárulta, mennyit ér a válogatott két győzelme

magyarnemzet.hu

Elutasították Ilaria Salis kérelmét, marad a magyar börtönben

life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

ripost.hu

Komoly döntést hozott Schumacher családja, itt vannak a részletek

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek

KÜLFÖLD

A kulcsát kereste, de véletlenül a kamaszlányát lőtte le egy édesanya

KÜLFÖLD

Ha nem teszitek meg, kiraklak titeket az éjszakába – fenyegette a 11 éves lánykákat a pedofil