Létrehozva: 2016.12.28.

Tini bombagyárost fogtak

Kisujjában volt a robbanóanyag-készítés.

Pokolgép készítéséhez szükséges anyagokat, vegyszereket és Allah akbar! (Allah a leghatalmasabb!) feliratú üveget találtak egy tinédzsernél.

A belga ügyészség szerint leírásokat is keresgélt az interneten, hogy hogyan készíthet bombát.

A fiú azzal vonta magára a figyelmet, hogy három társával a hírhedt brüsszeli Molenbeek negyed egyik építkezésén egy tűzoltó készülékkel játszadozott. A fiú hátizsákjának és szobájának átkutatása során bukkantak a hatóságok a gyanús tárgyakra és vegyszerekre.

Az ügyészség viszont kiemelte, pusztán szórakozásból tarthatott magánál ilyen anyagokat. Arra nincs bizonyíték, hogy terrorista volna. Elképzelhető, hogy így akarta fontossá tenni magát. Viszont egy időre intézetbe zárják, hogy biztosan ne kövessen el merényletet – közölte a szóvivő.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

ripost.hu

Ez a három csillagjegy forró szerető 50 év felett is

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Súlyos sérüléseket szenvedett az 5 éves kislány, azonnal rohantak a mentők

KÜLFÖLD

„A kis fénylő csillagom elment” - otthona mellett gázolták halálra a 8 éves kisfiút

KÜLFÖLD

Pánikban tört ki apa és fia, mikor rájöttek, mire bukkantak kutyasétáltatás közben

KÜLFÖLD

Zokogott a bíróságon a két általános iskolás, akik meggyilkolták egy harmadik társukat