Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2021.02.23.

Terroristának hitték az Amerikában gyakorlatozó német katonákat, rájuk hívták az FBI-t

A félreértés végül csak a német és az amerikai kormány közötti többszöri telefonhívás után oldódott meg.

Két német kommandós annyira gyanúsan viselkedett egy arizonai kórházlátogatás alkalmával, hogy az ott dolgozók közül többen is terrorfenyegetettség miatt riasztották a Szövetségi Nyomozó Irodát (FBI) – írja a brit Telegraph internetes kiadása.

A NATO szervezésében a német Különleges Bevetési Egység (KSK) egyik alakulata február második felében az Egyesült Államok dél-nyugati részén található sivatagos terepen gyakorlatozik az amerikai katonákkal.

A kiképzés megkezdése előtt a Bundeswehr két tagja meglátogatott egy arizonai orvosi klinikát, hogy megnézzék, képesek lesznek-e ott németeket kezelni sérülés vagy Covid-19 fertőzés esetén. Az egyenruhások nem jelentették be előre a látogatásukat. Egyszerűen csak megjelentek az kórháznál, ami igencsak érdekes annak fényében, hogy a koronavírus járvány miatt az ilyen intézmények zárva tartanak a civilek előtt.

A kórház munkatársai azt mondták a helyi sajtónak, hogy a németek furcsán viselkedtek. Például civil ruhát viseltek, és a NATO menetparancsaikon kívül nem voltak hajlandóak semmilyen személyazonosításra alkalmas dokumentumot felmutatni.

Az FBI azonnal kiemelten kezdett foglalkozni a bejelentéssel. Első körben felhívták Németország washingtoni nagykövetét, aki nem volt tisztában azzal, hogy német katonák gyakorlatoznának Amerikában, ami csak tovább fokozta a pánikot. A hírek szerint a félreértés végül csak a két kormány közötti többszöri telefonhívás után oldódott meg.

Az ügyben érintett német katonák később azt mondtak, hogy államtitoknak hitték küldetésük tényét, ezért nem mutatták meg az útlevelüket a kórház alkalmazottainak. Nos, a valóság ezzel szemben az, hogy a KSK amerikai gyakorlatai teljesen nyilvánosan zajlanak. A többségükről még a Bundeswehr hivatalos YouTube-csatornáján is be szoktak számolni.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szenzáció: Zidane nyártól sztárcsapat edzője lesz

origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

magyarnemzet.hu

Kovács István nullás osztályzata, a BL-beli teljesítményéért is kapott már büntetést

mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

vg.hu

Alba Aréna: megnyílt Magyarország legújabb sportarénája – fotók

origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl

KÜLFÖLD

Nem baleset volt: Túlélte a szörnyű zuhanást, majd kiderült, hogy szándékosan akarták megölni

KÜLFÖLD

Sokkoló videó: az óriáskerékről zuhant le a 3 éves kislány