Orbán Viktor: Amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba!

POLITIK
Létrehozva: 2017.05.24.

Terroristacsaládban felnőtt férfi borította gyászba a világot

A manchesteri terrortámadás csak bevezetõje lehetett egy újabb sötét korszaknak - a szakértõk drámai jövõt jósolnak.

A gyűlölet egyre nagyobb sejtje

Az öngyilkos merénylő, a 23 éves Salman Abedi egyik bátyjával és édesapjával megjárta Líbiát, ahol egy al-Kaidához hű csoporttól kaptak terrorista kiképzést, majd Manchesterbe hazatérve egy szélsőséges sejtet alakítottak ki, amely folyamatosan követte az Iszlám Állam intelmeit. Abedi Manchesterben született és élete nagy részében itt is élt, szülei azonban líbiai származásúak, menekültként érkeztek az Egyesült Királyságba. Néhány szomszédjuk szerint Salman gyerekkora óta gyűlölte a „fehér hitetleneket”, rendszeresen bajba keveredett, az utcán pedig muzulmán imákat kántált. Egyik közeli barátja az Iszlám Államnak toborzott tagokat, apja, Ramadan pedig 2011-ben tért vissza Líbiába, hogy részt vegyen a Kadhafi elleni harcokban.

 

A hatóságok még mindig nem erősítették meg, hogy a 22 embert meggyilkoló Abedi egyedül dolgozott-e, vagy voltak cinkostársai is, de egyre több jel utal a szervezettségre – a brit belügyminiszter is a csoportosan szervezett merényletet valószínűsíti. A rendőrök már letartóztatták a férfi testvérét, Ismailt is, valamint a merénylő otthonában házkutatást tartottak a rendőrök – és egy robbanószerkezetet fel is robbantottak.

 

Richard Barett, a Global Strategy nemzetközi kutatóintézet tagja szerint az Ariana Grande koncertjének végén elkövetett merénylet annyira precízen kidolgozott volt, hogy kizárja a magányos farkas elméletet. Abedit tehát segítették a robbantásban – és támogató csoportja bármikor képes újra lecsapni.

A szakértő szerint a radikális iszlamista csoport tagjai közül sokan kaptak olyan alapos kiképzést, mint Abediék: egyesek Szíriából vagy Irakból tértek haza, miután megfordultak az Iszlám Állam vagy éppen az al-Nuszra soraiban.

 

A félelem nyara

A robbantás hatására az Egyesült Királyságban „kritikus” szintre növelték a terrorfenyegetettség szintjét. Az utcákat rendőrök és katonák lepik el, akik bármikor ellenőrzéseket végezhetnek. Theresa May szerint nem lehet kizárni, hogy a briteket újabb terrortámadás fenyegeti.

De a megnövekedett rendőrlétszámra nem csak az Egyesült Királyság területén lehet számítani. A manchesteri merénylet újra felhívta a figyelmet arra, hogy a koncertek, szabadtéri rendezvények milyen könnyű célponttá válhatnak. A fesztiválszezon elindulásával valószínűleg minden rendezvényen megnövekedik az ellenőrzések szintje, valószínűleg minden táskát átvilágítanak a biztonságiak – ez Manchesterben elmaradt…

 

Akik már sosem mennek haza

Eközben folyik az áldozatok azonosítása is: a 22 ártatlanból eddig 10-et sikerült megnevezni, köztük több gyereket is. (Egyes források szerint az összes áldozat nevét tudják már, de a vizsgálaz lezártáig nem hozzák nyilvánosságra azokat.) A legfiatalabb halálos áldozat a 8 éves Saffie Roussos volt, aki édesanyjával és testvérével érkezett Ariana Grande koncertjére. Rajta kívül még legalább 3 tinédzsert ölt meg Abedi, de az áldozatok közt vannak gyerekeikre váró anyukák, unokahúgát a testével védelmező nagynéni, vagy éppen egy lengyel házaspár is, akik a lányaikat akarták hazavinni a koncert után. A lengyel kormány szerint egy lengyel állampolgár a sérültek közt is van, de részleteket még nem közöltek.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb hírek érkeztek Nagy Grófo sírjának feltöréséről

origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

magyarnemzet.hu

Meghalt Ferich Balázs, a Supermanagement társalapítója, Azahriah menedzsere

life.hu

Friss fotó készült Diana hercegné végső nyughelyéről: különleges pillanatban örökítették meg

magyarnemzet.hu

Klopp egy játékost emleget, ő lehetett volna a siker kulcsa?

origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

ripost.hu

Megkezdődött Tordy Géza temetése: itt lesz a színművész örök nyughelye

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Pár hét különbséggel egyszerre vesztette el agydaganatos szüleit egy árván maradt kislány

KÜLFÖLD

Japánban mindenkinek ugyanaz lesz a vezetékneve 500 év múlva

KÜLFÖLD

Holttestet tolt be a bankba Erika, megdöbbentő, hogy miért tette

KÜLFÖLD

Kitálalt a házassági tanácsadó: innen tudhatod, hogy a kapcsolatod halálra van ítélve