Létrehozva: 2020.02.08.

Teljesen ledöbbentek a lakók: megnyitották a csapot, durva, mi folyt belőle

Több családnál is furcsa dolog kezdett folyni a napokban víz helyett a csapokból.

Szerző Ripost

Legalább 18 családnál történt igen furcsa dolog az indiai Kerala város egyik negyedében. A vízcsapokból ugyanis egyszer csak nem víz kezdett el folyni, hanem alkohol – írta a DNAIndia. A beszámolók szerint egy társasház lakói kezdtek el panaszkodni, hogy a csapokból érkező folyadék pont olyan szagú és ízű, mintha szeszes ital lenne.

Képünk csak illusztráció.
Fotó: Pixabay

A hatóságoknak hamar sikerült kideríteniük, hogy ez miként történhetett. A beszámoló szerint az alkohollal és drogokkal foglalkozó helyi hatóság tehet az egészről.

A hatóság még hat évvel korábban lefoglalt hatezer liter illegálisan tárolt alkoholos italt egy közeli bárban, de csak nemrég szabadultak meg azoktól. Erre egy meglehetősen egyszerű módszert választottak: ástak egy nagy gödröt, és abba öntötték a nagyjából kétezer üvegnyi alkoholt.

Csak arra nem gondoltak, hogy a gödröt egy olyan kút közelében ásták meg, ami a közeli épületek vízellátását biztosítja. A kiöntött szesz pedig a talajvízen keresztül beszivárgott a kútba, majd az otthoni vízcsapokba.

Szerző Ripost

Ez is érdekelhet

origo.hu

Kína a háborúról tárgyal egy nagyhatalommal

origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

hirtv.hu

Soros György: Más országok belügyeibe való beavatkozás nehézségekkel jár, de a be nem avatkozás veszélyesebb lehet

ripost.hu

Tündéri fotó: ilyen nagyot nőtt Berki Mazsi kislánya

vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

"Nagyon keveset látom, szinte alig beszélünk" - sírva vallott házassági válságáról a TV2 sztárja

magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

„Azt hittem, meg fogok halni” - minden lélegzetéért megküzdött és fél enni a 10 éves lány

KÜLFÖLD

Lemondott babájáért a kemoterápiáról a 33 éves nő, belehalt

KÜLFÖLD

„Meg fogok állni, mielőtt meghal” – Takaróval fojtogatta csecsemőjét egy nő élő adásban

KÜLFÖLD

„Hiánya pótolhatatlan űrt hagy az életünkben” – Tömegbe hajtott egy kocsi, egy 4 éves kislány nem élte túl