Létrehozva: 2016.12.25.

Tankönyv állítja: a keresztények még mindig gyilkolják a muszlimokat

Elképedtek a szülõk, mikor kiderült, mit tanulnak a gyerekek az iskolában - a jövõ fanatikusait képzik?

Egy New Jersey-i anyuka sokkot kapott, mikor úgy döntött, segít 13 éves lányának a történelemleckében: a tankönyv ugyanis azt írta, hogy a keresztények mind a mai napig üldözik és gyilkolják a muszlimokat. A könyv szerzője szerint ez a folyamat a keresztes háborúk óta folyamatosan tart.

 

Barbara Light ezek után végiglapozta a tankönyvet, amelyben több leckében is azt írták: a világ jelenlegi problémáinak nagy többségét a keresztények okozták. A nő elmesélte, hogy a tanév elején bevezették a vallástani órát is, és bár ezen érintőlegesen foglalkoztak a kereszténységgel és a zsidókkal is, a tananyag többsége az iszlám körül forog – amelyet sokszor az egy igaz vallásnak állítanak be.

Az anya szerint viszont nem a tanár tehet arról, hogy milyen tananyagot kell átadnia a gyerekeknek, ők ugyanis csak azt teszik, amit megkövetelnek tőlük. A probléma azonban ezzel még nincs megoldva…

„A jó az, hogy az én lányom nem hiszi el ezeket. A kérdés viszont az: hány gyerek dől be annak, hogy mindenért a keresztények a hibásak?”

Ez is érdekelhet

origo.hu

Részeg keselyűkhöz kellett állatmentőket hívni az Egyesült Államokban - videó

origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

ripost.hu

Nem bírt magával Lőw Zsolt, ő tette helyre a Bayern BL-hősét

origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

mindmegette.hu

5:2 diéta – lerobbantja rólad a zsírt az időszakos böjt népszerű formája

she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Oroszországban élhet az OBI tulajdonosa, aki 6 éve tűnt el rejtélyes körülmények között

KÜLFÖLD

Joe Biden arra célozgatott, hogy kannibálok ették meg a nagybátyját

KÜLFÖLD

A háború Csehország egyik leggazdagabb emberévé tette a "fegyveripar urát"

KÜLFÖLD

"Jobb lesz nektek nélkülem!" – Szívszorító üzenetet hagyott hátra a csodálatos édesapa