Létrehozva: 2017.07.14.

Támadássorozat Londonban: Félelmetes részletek derültek ki

Most már szinte sehol sincs biztonságban az ember Londonban.

Szerző RIPOST

Öt helyen is savval támadtak emberekre az éjjel London keleti részén, a hatóságok szerint az esetek összefüggnek, egy tinédzsert őrizetbe vettek - tudatta pénteken a brit rendőrség. Az első bejelentés este 9 óra után érkezett, majd a következő másfél órában még négy helyről riasztották a rendőrséget. A hatóságok tájékoztatása szerint az áldozatok arca sérült meg, egyiküknek olyan mértékben, hogy "megváltoztatja az életét".

Az egyik sérült a robogóján ült, amikor két támadó szintén robogón odahajtott mellé, és maró anyagot fröcskölt az arcába, majd egyikük ellopta az áldozat robogóját.

Egy tizenéves fiút súlyos testi sértés és rablás gyanújával őrizetbe vettünk

- tudatta a hatóság.

A tájékoztatásból nem derül ki, hogy a másik négy esetben is történt-e rablás, illetve, hogy ez volt-e az összes támadás indítéka.

Szerző RIPOST

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nézegessen Magyar Péter mellett tüntetőket!

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

4 csillagjegy, akiknek óriási fordulatot ígér a húsvéti hosszú hétvége

mandiner.hu

Meghan Markle felkereste Katalin hercegnét, a súlyos betegség megváltoztathatja a családi viszonyokat

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

ripost.hu

Modellkarrierrel kacérkodik Hernádi Judit lánya

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

"Megfenyegetett a szomszéd, hogy reggel 7 és este 7 között legyenek csendben a gyerekek"

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt