Létrehozva: 2021.04.08.

Fellázadtak Brüsszel ellen a németek: nélkülük is rendelhetnek orosz vakcinát

Egyre inkább úgy tűnik, hogy a németek sem szeretnének még egyszer abba a hibába esni, hogy a brüsszeli bürokraták miatt maradnak oltás nélkül.

A Szputnyik V nevű orosz vakcinát egyelőre csak Magyarországon alkalmazzák az Európai Unió tagállamai közül. Ez azonban nagyon rövid időn belül változhat. Több nyugati ország is előre haladott tárgyalásokat folytat Oroszországgal annak érdekében, hogy heteken belül orosz vakcinához juthassanak.

Egyre több nyugat-európai ország kezdi belátni, hogy az orosz vakcina elengedhetetlen a gyors és eredményes oltakozáshoz.
MTI/Vasvári Tamás

 

Elsőként Róma jelezte, hogy a Szputnyik V-t Olaszországban gyárthatják az uniós tagállamok számára. Aztán Sebastian Kurz közölte, hogy telefonon egyeztetett Vlagyimir Putyinnal egymillió dózis esetleges szállításáról. Szerdán a bajor miniszterelnök beszélt arról, hogy önálló tartományi döntés keretében előszerződést kötne az oroszokkal, 2,5 millió vakcina megvételéről. Csütörtökön Türingia is csatlakozott a bajorokhoz, hasonló módon szeretnének Szputnyik V-hez jutni.

A Reuters információi szerint Jens Spahn német egészségügyi miniszter is megkezdené az egyeztetéseket az orosz vakcina gyártójával. Ezt a tervét azután osztotta meg az unió többi egészségügyi miniszterével, hogy Brüsszel elhatárolódott attól, hogy a többi gyógyszercéghez hasonlóan, az oroszokkal is előszerződést kössön, és az összes uniós tagállam számára együtt rendeljenek.

Úgy tűnik tehát, hogy egyre több tagállam fárad bele abba, hogy a brüsszeli bürokraták emberéletek árán próbálnak politikai ügyet kovácsolni a vakcinabeszerzésből. Nagy valószínűséggel heteken belül megszülethet a megállapodás Oroszország és több nyugat-európai ország között.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Sírt és székeket rugdosva tombolt az NBA szupersztárja - videó

origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

ripost.hu

Minden kérdésre választ adott a palota: így van jelenleg a rákkezelés alatt álló Katalin

vg.hu

Ezt a moszkvai terrortámadásért – feliratozott rakétákkal lövik az ukránokat az oroszok

origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

mindmegette.hu

Elismerésre méltó átalakulás: 33 kiló mínusszal ma már boldogan néz tükörbe Adrienn

ripost.hu

Ezzel vége, 4 csillagjegynek szünetre van szüksége, de azonnal!

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„7 évvel az esküvő végre gyermekünk születhet, de a feleségem olyan kéréssel állt elő, hogy felmerült a válás”

ripost.hu

„48 órával azután váltam el a férjemtől, hogy hozzámentem – megalázó volt, amit tett”

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Flixbus-dráma: A sofőrök vitája vezethetett a halálos balesethez

KÜLFÖLD

Fejfájástól szenvedett egy nő, borzasztó okok álltak a háttérben

KÜLFÖLD

Börtön fenyegeti a neves influenszert, egy paradicsompüré okozta a bajt

KÜLFÖLD

Milyen anya az ilyen? Gyilkos írónő üzent a gyerekeknek